Berecz András október 29-én, kedden 19.00 órától a Művészetek Háza nagyszínpadán olyan énekeket, meséket mond el, melyek az ógörög világhoz kötődnek. Tánccal, képpel, zenekarral, amelyben neves muzsikusok lépnek föl.
Szervező: Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa. Az est donátora: a Natural Kft., Magyarkanizsa
“Tisztelet Arisztotelésznek”
Ez a műsor az ógörög írott műveltségből, és az újgörög népművészetből merít. Barlanglakó nimfák ezeréves meséi és az attikai barlangokban bujdosó Davelis betyárról szóló népdal így sodródnak egymás mellé. Összefüggés-féle jön létre a pátrai kávéházban összegyűlt bírák és az Olümposzon sereglő istenek között, a megbüntetett Antiopé és a börtönre ítélt Eleni közt… Közben a muzsika természetét boncolgatjuk - a filozófia hangnemét megkerülve, de Arisztotelész után – és nem csak mesével, dallal, hanem muzsikával, és táncokkal is. A dalok nagy része a XX. század eleji gyűjtésekből való, többek közt 1905-ös isztanbuli fonográffelvételről, egy írástudatlan vurlai kikötőmunkástól (ma Törökország), New York-i kivándorlóktól - 1917-ből.
A műsor vetített képes „illusztrátorai”: Giorgione, Tiziano, Botticelli, Caravaggio, ógörög tálak, kancsók, amforák.
Műsorunkkal az európai műveltség egyik fő ágához igyekszünk közel férkőzni, a közönséggel együtt hajtásait vizsgálni, virágait csodálni. Ezt időszerűnek és jólesőnek is tartjuk.

Berecz András – ének, mese
Borbély Mihály – klarinét
Szabó Dániel – cimbalom
Smuk Tomi – dob
Appelshoffer János – tánc
Berecz István – tánc

Belépés díjtalan. Helyfoglalás délelőtt a 024-4879-200-as telefonon.

Berecz András: „Amikor a színpadon vagyok, nem mindig tudom, mit csinálok. De a mesém alakjait látom magam előtt. Éjjel is előjönnek, felsorakoznak ágyamon vagy rám taposva a szereplők, és egymás szavába vágva kiigazítanak, megdorgálnak, tanácsokat adnak. Ez a szeme járását, másik a kardja suhogását mutatja, vagy éppen követeli rajtam. Nem hagynak aludni. De ezért nem haragszom rájuk. Muszáj őket számba vennem, megforgassam, mert ők adják meg a mese ízét, elevenségét. Egy-egy finom megfigyelés kelti életre az alakokat. Mindig akad valami kicsiség, amit nagy vétek kihagyni. Ha az ördögnek elöl van a nyelve, már csak kötök egy bogot, meg egy csomót rá. Hogy miért? Nehogy valami szépet mondjon, s ha mégis, akkor nehogy jókor. De persze az efféle „leírásokban”, megidézésekben el lehet veszni. Fontos nagyon, dísze a mesének, de sose mehet a cselekmény rovására. Az ének díszítménye sem mehet a dallam rovására, kabátra is minek annyi rézgomb, hogy a hónod alját kínozza. A maga helyén jó ez is.