A kis falvak állóvizét gyakran fel kell kavarni, hogy az ott élők érezzék, nincsenek elszigetelve és igen is jó ott élni. Ehhez többféle módon tudnak a vezetők hozzájárulni. Fejlesztéssel, megtartással, a művelődési élet felpezsdítésével és az összetartozás érzésének erősítésével is. Megcáfolhatatlan azonban, hogy a jövő a fiatalokban van, ezért rájuk még nagyobb odafigyeléssel érdemes tekinteni. Ezt ismerte fel Orom Helyi Közösségének vezetősége is, éppen ezért a fiatalok bevonásával valami egészen új dologra készülnek. December közepén meg is tartották az első összejövetelt annak érdekében, hogy megvitassák, milyen eszközökkel és ötletekkel tudnak azért tenni, hogy a felnőttség küszöbén lévő vagy éppen azt átlépők érezzék, megéri itthon, pontosabban Oromon maradni, és ott keresni a boldogság és a boldogulás forrását. Létrehoztak egy kezdeményezést, melyről először novemberben lehetett hallani a falunapkor. A Program a fiatalok itthon tartására, haza- és ideköltözésére elnevezésű akció célja az, hogy együtt, közös erővel kidolgozzanak egy olyan programot, amellyel el tudják érni azt, hogy a helyi közösség mindhárom faluja váljon a fiatalok falujává! Orom, Völgyes és Újfalu képezi a helyi közösséget megközelítőleg kétezres lélekszámmal, amely, mint a falvak többsége a környéken, fogyatkozó tendenciát mutat.
Erdélyi Olivér, a program koordinátora a helyben való boldogulást választotta, a tartományi kormány segítségével vásárolt a faluban házat, ahol párjával él, és egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a szülőfaluját. A vele készült interjú a Magyar Szóban jelent meg.
Mi az, ami itt marasztalt a szülőfaludban?
– Az, hogy itt születtem és nőttem fel, természetesen nem lett volna elegendő motiváció az itt maradásra, viszont számos olyan plusz van a falunkban, amire eddig sehol máshol nem akadtam. Kisgyerekként adott volt a lehetőség, hogy ne kelljen elutazni a környező településekre annak érdekében, hogy óvodába járhassunk, ezt követően ugyanez volt az iskolával is. A nyugalom- és biztonságérzet is adott volt mindig. Középiskolásként Szabadkára utaztam, viszont soha nem fordult meg a fejemben, hogy ott lakást béreljek, mivel az összeköttetés megfelelő volt, habár a maihoz viszonyítva messze nem volt a legideálisabb, de ezt az apró problémát is simán leküzdöttük. Az egyetemi éveim alatt ugyanez volt a helyzet, erre érkezett is kritika a barátaim részéről, hogy miért nem bérlek egy lakást, így több időm marad tanulni, valamint a hétvégi szórakozási lehetőségek is biztosítottak. Úgy gondolom, hogy az egyetem befejeztével kijelenthetem, hogy maradt idő tanulásra is, valamint a hétvégi szórakozások sem maradtak ki az életemből. Ezután Oromon kaptam lehetőséget, mint pályakezdő, hogy munkába álljak, ezt el is vállaltam, és 3,5 évet töltöttem el Oromon dolgozva. Ezután jött a fordulat, ismét szóba került az utazás, mivel Kanizsán kezdtem el dolgozni, majd pedig Szabadkán. Számomra ez egyáltalán nem jelent gondot, sőt egyrészt még kijelenthetem, hogy van, amikor olyan érzés tölt el, hogy mindennap, amikor hazamegyek a munkából, olyan, mint ha egy „hétvégi kirándulás” lenne, mert az a nyugodtság, amely a falut jellemzi, szinte leírhatatlan a városi rohanó, egymásra oda nem figyelő életmód mellett. Közben megalapítottam a saját vállalkozásomat is, amelyben könyvelési szolgáltatásokat végzünk, itt is sok kritika ért, hogy nem fogom tudni működtetni, mivel nincs potenciális piac Oromon, viszont ennek ellenére belevágtam, és mára azt mondhatom, helyes döntés volt.

Bővebben: