Bicskei Istvánt látva a színpadon hálát adhatunk az égnek, hogy színház is létezik a világon. Bicskei egyszerűen színházra született. A színművész csodálói, tisztelői közé tartoznak a vajdasági színházkedvelők is, hiszen kifinomult színházi vénája, szerepformálása, az általa megjelenítettek magukban hordozzák e régió, főleg Magyarkanizsa szellemiségét. Szabadkai szárnypróbálgatásai és újvidéki útkeresése után bejárta az egész világot, de a honvágy felerősödött benne mindenhol. Szép dolog világot látni, de szerinte semmi sem olyan szép, mint ha kinézel az ablakon, és azt érzed: itthon vagy. Jelenleg a  debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégszínészeként, többek között életútja szimbólumáról, a Szivárványkígyóról mesélt, amely elindult valahonnan, hogy végül visszatérjen a középpontba.

– Oromhegyesen születtem, a telecskai dombok nyúlványainál, ahol véges a horizont. A tanya mellett volt egy mélyút, a falába üregeket vájtak, oda húzódtam be, mint az anyaméhbe, és ott kezdtem el álmodozni, ott szálltam el az álmok világába először. Hétéves koromban költöztünk Kanizsára, ezért gondolják sokan, hogy kanizsai születésű vagyok. Amikor hazajártam, a Kávai-tanyára (dédanyám Kávai Julianna), általában gyalog mentem, egyedül vagy a bátyámmal, mindig a Járáson keresztül, mert így rövidebb volt az út. A Jézus szíve mellett lekanyarodtunk az útról, és nekivágtunk torony irányt Oromhegyes felé. Az én utam erről a vidékről, mondhatnám, ebből a tanyából indult, innen indult útjára a nagy Szivárványkígyó, a Rainbow snake, amelyikkel Ausztráliában találkoztam a sziklás hegyekben. John Clegg professzor, aki a sziklarajzokat tanulmányozta már 50 éve, ő mutatta meg ezeket a rajzokat, amelyek leginkább a vasúti sínekhez vagy a létrához hasonlítanak. Az ottani bennszülöttek vésték bele a sziklába, és azt követték életük során. Az ausztrál őslakosok hisznek benne, hogy az életet, a mindenséget egy misztikus Szivárványkígyó köti össze, s rajta mindenki keresztülhalad. Az én utam a telecskai domboktól indult tehát, hogy körbejárva a világot visszatérjen a kiindulópontba. Annyira meghatározó volt számomra az élmény, hogy készítettem egy szólóelőadást, amelyben magamról, de egyáltalán az életünkről, a sorsunkról szólok Kányádi Sándor-versek és Beckett Monológjának felhasználásával. „Egy férfi ül egy lekopaszított fa alatt, felidézi az emlékeit, így keresi a miérteket. Rájön, hogy a világ olyan helyzetbe került, amely végzetes lehet. De hisz a változás erejében és az emberekben. Ha felhasználjuk a tapasztalatainkat, még tehetünk valamit az életünkért.” Próbáltam végiggondolni egy részét az életemnek, amely valahol a Járáson indult, a repedésekből, és nyilván oda is fog visszatérni, hogy egyszer ezekben a repedésekben megtaláljam a helyemet és a nyugalmamat örökre. Nyilván sokfelé vitt az utam, körbejárta többször is a Földet ez a Szivárványkígyó, most megpihent Debrecenben, mert évek óta, meghívásra, vendégművészként a debreceni Csokonai színházban játszom. Szerepelek Csehov Három nővérében, amelyet a fiatal, orosz Ilja Bocharnikov rendez. Nagyon várom a bemutatót, február 23-án lesz. Ezenkívül színre lépek Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában, de egyúttal jeleskedem a Temesvári Állami Magyar Színház Wiener Walzer előadásában. Ez a sok munka arra kötelez, hogy állandóan Debrecenben tartózkodjak, szinte debreceni lakosnak tudnak már, de ettől függetlenül nagyon vágyom haza, mert amikor otthon vagyok, jó szembetalálkozni az ismerős arcokkal, a tekintetükbe nézni, kezet fogni az emberekkel, néha megölelni egymást. Ott a Tisza, amelyhez hasonlót nem találtam sehol a világon. Még amikor Orleáns-ban éltem több mint húsz évig, akkor néha lementem a Loire partjára, kerestem egy olyan részt, ahol a fűzfák a folyó fölé hajlottak, oda bebújtam, néztem a vizet, és azt képzeltem, hogy a Tisza-parton ülök. Minden előadás előtt agykontrollt végzek, és olyankor úgy érzem, hogy a Tisza fölött lebegek, rálátok a homokporondokra, miközben kel föl a nap, meleg van, én meg a felhőkön nyújtózkodom, és csodálatosan érzem magam. Ez az impresszió minden bajt, búbánatot elfelejtet velem. Majd ha átkerülök a túloldalra, akkor is ott fogok lebegni, és vigyázok rátok, vigyázok Kanizsára.

Bővebben: