Magyarkanizsától jottányira, a Járáspuszta egy merőben más világot mutat a városból kifelé tartó, megnyugvásra vágyónak, aki valójában befelé indul a puszta zsongásába. Oximoronként hat itt minden megállapítás, nem is törekedhetünk nagy, általános, örök érvényű igazságokra, már csak azért sem, mert csípős szélben kócolódik a lipicai lovak sörénye, göndörödik a rackák szőre, a kuvaszok és sárhegyiek pedig méltóságteljesen őrzik a tanyát, ahová nagy sebességgel fut be egy külföldi rendszámú kis autó, nagy, fehér hajú és bajszú sofőrjével, a csomagtérben ránk meredő marhafejekkel, ami valójában a legkiválóbb kutyaeledel.

Történik mindez a világbajnok kuvasz tulajdonosának, Apró Istvánnak villanypásztorral őrzött tanyáján, a Járás talán egyik legkülönlegesebb részén, ahol pezseg az élet. Nyoma sincs a nagy kietlenségnek, amire elsőként enged következtetni a térség elnevezése. Eseménytelen, lelassult, unalmas kopárság helyett itt együtt lélegzik a növény az állattal, az ember pedig, ha levetkezi a szmogkabátot kívül és belül, beleolvad ebbe a közegbe, ahol az ég és a föld összeér, és tökéletes párost alkot a jelenben, a csenddel zsongó pusztában.

Az élmény pedig csak fokozódik a tanya bejáratától pár méterre, ahol fehér kuvaszok és sárhegyiek őrködnek. A házigazda óvó és tekintélyt parancsoló viselkedésének hatására a nagy testű, közel hatvan kilós ebek, neki engedelmeskedve, beengednek minket a kemence melegétől is barátságos házba, ahol elsősorban a lipcsei kutyakiállításon első díjat nyert Homokpusztai Haramia Gádzsó kuvaszról kellene, hogy szó essen. Esik is, megannyi más mellett, s úgy tűnik, pár óra kevés is, mert a szerteágazó tevékenységek, a több évtizednyi világjárás és tapasztalás sok élményt rejt magában, na meg közben a kolbászt és a kemencében sült krumplit is meg kell kóstolni, mert üres hassal még a magyar ember se beszél olyan kedéllyel, ahogy azt illene.

A bajusz mozog, a szavak történetekké és regékké állnak össze egészen a gyerekkortól napjainkig, az első, ajándékba kapott hintalótól a csodatevő színhelyen át a világbajnok kutyáig. Apró István emblematikus alakja Magyarkanizsának, nemcsak fehér haja és bajsza miatt, hanem bár a városon kívül él, mégis megfordul naponta többször is autóval, de lóháton is feltűnik a vásárban, tudják róla, hogy ingázik Németország és a Járás között, de a szíve ide húzta nyugdíjas éveire, amik nem a tétlenkedésről szólnak számára.

Bővebben: