Magyarkanizsa község területén a hagyományok szerint október 31-én Adorjánon, november 1-jén pedig Horgoson és Martonoson tartottak közösségi megemlékezést az 1944-es ártatlan áldozatokra, és október 31-én Tóthfaluban püspöki szentmisét tartottak vértanú papjainkért.

Elsőként az adorjániak rótták le kegyeletüket a Tiszába lőtt hozzátartozóik emléke előtt. A megemlékezés az adorjáni temető lélekharangjának megkondulásával kezdődött. Elsőként Orcsik Károly helyi katolikus plébános emlékezett az adorjáni vértanúkra, akiknek egyetlen bűnük magyarságuk volt. A megemlékezésen alkalmi beszédet Kávai Szabolcs, a Községi Tanács közoktatással megbízott tagja mondott. „Az adorjáni több területen is különbözik a többi bácskai településen történt atrocitásoktól. Egyrészt a lakosság számarányához képest rengeteg volt a kivégzettek száma, körülbelül annyi férfit öltek itt meg Adorjánon, mint a hat-, hétszer nagyobb Magyarkanizsán.”

Az általános iskola tanulói alkalmi műsorral emlékeztek meg nagyszüleikről, dédszüleikről. Miután a Szőke Tisza Művelődési Egyesület asszonykórusa előadta az eseményre készített összeállítását, a diákok felolvasták az 51 adorjáni áldozat nevét, majd a gyászoló hozzátartozók, továbbá a községi önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, az adorjáni helyi közösség és a helyi nyugdíjas egyesület képviselői az emlékhelyre helyezték a kegyelet virágait. Az 1944. október 31-i tömegmészárlás utáni napokban még további hét adorjáni magyart végeztek ki a partizánok.

A horgosi megemlékezés előtt a helyi plébános szentmisét tartott a temető ravatalozójánál, majd megáldotta és megszentelte az ártatlan magyar áldozatok emlékhelyét. A partizánok '44 novemberében több tucat horgosi magyar életét oltották ki.

Beszédet Vass Zoltán történész mondott: „1944 október 10-én volt az impériumváltás, amikor a Vörös Hadsereg nyomában a partizán egységek is beözönlöttek Horgosra. Aztán lassan, szisztematikusan gyűjtögették be az embereket, vitték le az akkori községháza pincéjébe. Ott vallatták, kínozták őket. November 20-a volt az a nap, amikor ideért a kivégzőosztag, és akkor kihajtották őket a községházától a Szabadka felé vezető út hetes kilométerkövéig. Ott ásattak velük egy sírt. Ez a sír igen sekélynek bizonyult, mert az a hetven-nyolcvan ember, akit kivégeztek, nem fért el benne. Kilógtak a testrészek, a kutyák hordták szét őket. Ezt gyorsan orvosolni kellett, ezért beljebb hozták a mai horgosi csárda környékére.”

A horgosi temetőben az ártatlan áldozatok előtt tisztelegve elhelyezték az emlékezés virágait.

A martonosi temetőben Savelin Zoltán plébános mondott imát a hősökért, majd megáldotta a 24 ártatlan magyar áldozat tiszteletére emelt emlékhelyet. Két szavalat elhangzása után Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke mondott alkalmi beszédet, akinek a nagyapját ugyancsak kivégezték a faluba bevonuló partizánok. Beszédében édesapja szavait is felidézte.

„Csak az igazságot szeretném, és segédkezni annak a felderítésében, hogy a délvidéki magyarság elleni atrocitások vonatkozásában az ártatlanul megalázottak és kegyetlen módon likvidáltak igazságot és rehabilitációt kaphassanak, és hogy a jelöletlen tömegsírokból a temetőben helyezhessük el a maradványaikat, elégtételt szolgáltatva a mártírok emlékének, intő példát a jelenkornak és kegyeletteljes emlékeztetőt az utókornak, valamint leróhassuk kegyeletünket és lehessen a sírjukra egy szál virágot helyeznünk.”

Ezek az 1998-ban elhangzott mondatok határozták meg Forró Lajos jövőjét, aki azóta is rendületlenül küzd az ártatlanul kivégzettek rehebilitálásáért és azért, hogy az áldozatok megkapják a nekik kijáró végtisztességet. Ebben – szavaival élve – nincs földi erő, ami megakadályozza.

A beszédet követően a hozzátartozók valamint a megjelent közéleti személyiségek az emlékhelyre helyezték a kegyelet virágait. A koszorúzás után a temető kápolnájában szentmisét tartottak.

Dr. Pénzes János szabadkai megyés püspök rendelete alapján az egyházmegye minden templomában az 1944-es vérengzések évfordulója, október 31-e a kommunista diktatúra papi áldozatainak emléknapja. Abban a vérzivataros időben a szabadkai püspökség területén 19 katolikus papot, lelkipásztort kínoztak meg és végeztek ki. Idén ezen a napon Tóthfaluban a Szent József-templomban a püspök úrral több mint húsz lelkipásztor együtt misézett az áldozatok lelki üdvéért.

Utasi Jenő helybeli plébános felolvasta a kivégzett papok nevét, majd röviden összefoglalta egykori elődjének, a szintén mártírhalált halt Szabó Dénes plébánosnak a példáját, érdemeit. Kiemelte emberi, keresztény hitének és papi szolgálatának erényeit. Földi életének utolsó néhány napjának kínzásoktól agyongyötört testi-lelki szenvedéseit. Méltó maradt papi hivatásához, mert mérhetetlen fájdalmában, amikor már alig jött ki hang a torkán, „Uram, könyörülj rajtam!” fohásszal fordult az élet urához.

A szentmise után a jelenlévők megkoszorúzták a plébánia emlékparkjában Szabó Dénes plébános emlékére fölállított emlékművet, és imádkoztak lelki üdvéért.

Bővebben: