| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Vallás |
 

   2017.07.25.
Jézus-Barát Gyalogtúra 2017-ben

Mind nagyobb az érdeklődés a vallásos tábor iránt, melynek idén Tóthfalu adott otthont. Négyszáz résztvevő jelentkezett, így két váltásban tartják meg a nyári programot. Az első csoport július 20-án érkezett meg a táborhelyre. A résztvevő általános iskolások napi tíz kilométert gyalogolnak, változatos programokon ismerkednek egymással és a környék nevezetességeivel, színdarabot készítenek a tábor végére.

A Jézus-Barát Gyalogtúra 2003-ban indult első ízben. Balcsák Szilárd atya társaival abban az évben járt Erdélyben, a Márton Áron Imatúrán, melyet jezsuita szerzetesek szerveztek. Ez az út adta az ötletet számukra, hogy itthon is egy hasonló túrát szervezzenek. Eleinte csak kis létszámmal kezdték, általános és középiskolásoknak hirdették meg, de az évek során mind többen és többen érdeklődtek. A táborokat minden évben más-más bácskai plébánián szervezik meg. Az idei táborra is közel négyszázan jelentkeztek. Vajdasági településekről, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Hódegyházáról és Magyarországról is érkeztek táborozók. Az ötletgazdák célja a tartalmas, színvonalas időtöltés összekapcsolása a lelki fejlődéssel. S mindezt a túrázás során, a lelki és fizikai próbatétel alkalmával mutatják meg a gyerekeknek, hiszen minden kihívás végén megerősödik az ember önértékelése. Későbbi megpróbáltatásaik során majd mindig vissza tudnak emlékezni ezekre a tapasztalatokra, hogy lám-lám, ezt is megcsináltuk, pedig milyen nehéznek tűnt. A szervezők örülnek a nehéz sorsú és a különösen csintalan gyerekek jelentkezésének, mert velük nem szívesen foglalkozik senki.

A kis kamaszok napi programjait a csoportvezetők szervezik és irányítják. Tízfős csapatokban gyalogolnak például a túrázás alkalmával is. A csoportvezetőket január óta komoly előadásokon készítették fel a gyerekekkel való munkára, meghívtak pedagógusokat, hitoktatókat, pszichológust, szociális munkást, akik előadásokat tartottak a számukra. A szervezésben a helyiekkel veszik fel a kapcsolatot, ők segítenek az adott falu érdekességeit, nevezetességeit bejárni és megismerni. A tóthfalusi táborozás alkalmával ismerkednek a fiatalok, táncokat tanulnak, meglátogatják őket a falubeli tűzoltók, helytörténettel foglalkoznak, például első nap Oromhegyes közelében található Csákó dombra gyalogoltak el. Ezen a halmon a zentai csatát (1697) megelőző ütközetnek állítottak emléket kopjafákkal, kereszttel és emléktáblákkal.

Bővebben:




Jézus-Barát Gyalogtúra 2017-ben

Jézus Barát Gyalogtúra gyermektábor Tóthfaluban

Jézus-barát gyalogtúrázók a Csákó-halmon

Jézus Barát Gyalogtúra Tóthfaluban

Isten mindig annyit ad, amennyire szükségünk van