| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Magyarkanizsán hatodik alkalommal rendezik meg Európa egyik legnagyobb férfikézilabda-tornáját, a Kanizsa-kupát. A torna mától vasárnapig tart, amelynek hivatalos részében hat csapat vesz részt, versenyen kívül azonban láthatjuk majd az itt edzőtáborozó szaúd-arábiai válogatottat, a szabadkai Spartacust és a pancsovai Dinamót is, valamint szintén bemutató mérkőzés keretében a Szeged és a bajmoki Radnički női csapatát.
Az A csoport tagjai: Mol-Pick Szeged (Magyarország), Constanţa (Románia), Nexe (Našice, Horvátország). A B csoport tagjai: Breszt (Minszk, Fehéroroszország), Metalurg (Szkopje, Macedónia), Partizan (Belgrád, Szerbia).
A program
Augusztus 25., csütörtök
- 18 óra: Szaúd-Arábia–Dinamo (Pancsova)
- 18 óra (Ada): Metalurg–Partizan
- 20 óra: Nexe–Constanţa
Augusztus 26., péntek
- 12 óra: Szaúd-Arábia–Nexe
- 15 óra: Partizan–Breszt
- 17 óra: ünnepélyes megnyitó
- 18 óra: Mol-Pick Szeged–Constanţa
Augusztus 27., szombat
- 12 óra: bemutató mérkőzések: Kanizsa KK, minikézilabda és serdülők
- 14 óra: Szeged–Radnički (Bajmok) (nők)
- 16 óra: Breszt–Metalurg
- 18 óra: Nexe–Mol-Pick Szeged
- 20 óra: Constanţa–Szaúd-Arábia
Augusztus 28., vasárnap
- 10.30: Szaúd-Arábia–Spartacus Vojput (Szabadka)
- 11.30: az 5. helyért
- 13.30: a 3. helyért
- 15.30: döntő
- 17.20: záróünnepség
Bővebben:
Jó a mezőny idén is
Európai élcsapatok Magyarkanizsán
VI. Kanizsa Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna
|
|
|
|
|
|