| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2024.05.27.
XV. Nemzetek főzőversenye

A hónap utolsó vasárnapján mindig nagy a forgalom Kispiacon, ugyanis akkor tartják a vásárt, mely nem csak a környékbelieket mozgatja meg. A község legnagyobb vásárának idejére időzítik a főzőversenyt is, melynek már szintén hagyománya van, és szintén nem csak a helyiek körében. Ezúttal is szépszámú látogató és főzőcsapat sereglett össze, és nevéhez hűen távolabbi vidékekről is érkeztek résztvevők. A község települései mellett fel lehetett fedezni ...

   2024.05.27.
Ösztöndíj az elsősöknek

A Rákóczi Szövetség a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve az idei iskolaévben is kiosztja a jelenleg magyar tannyelven első osztályba járó tanulóknak a tízezer forint értékű egyszeri ösztöndíjat. Magyarkanizsán május 25.én, szombat délelőtt írták alá a szülők a szerződéseket. Bajusz Koncz Ágnes, az esemény koordinátora elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség 2010-ben indította el a magyar iskolaválasztási programját Vajdaság-szerte a Magyar Nemzeti Tanács ...

   2024.05.24.
Prosperitati szerződéskötés Magyarkanizsán

A vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program immár 11. körének nyertes pályázóival írták alá a szerződés csütörtökön délelőtt Magyarkanizsán, a Vajdasági Birkózóakadémia csarnokában. Falusi házvásárlás, mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítése, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztések szerepeltek ezúttal a pályázatkiírásban. 
Az alkalmi ünnepségen megjelent Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese ...

   2024.05.24.
Nagyléptékű fejlesztés az adorjáni Kontakt Kft.-ben

Az adorjáni Kontakt Kft. új brikettgyártó csarnokába látogatott kíséretükkel Magyar Levente, a magyara Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese, dr. Pásztor Bálint, valamint és Juhász Bálint. A vendégeket Borsos Csaba, a Kontakt Kft. tulajdonosa fogadta. 
Beszédében kiemelte, hogy a cég 1994-ben családi vállalkozásként kezdte működését és azóta két alkalommal is sikeresen pályáztak a Prosperitati Alapítvány kiírásain. Hozzátette, ...

   2024.05.23.
Újra életre kelt a magyarkanizsai Népkert

Erzsébetliget, Nagypark, Népkert. Több neve is volt az elmúlt egy évszázadban ennek a helynek Magyarkanizsán. Egykoron messze földön híres volt, mára azonban sokat veszített egykori reprezentatív külsejéből. Látogatója is egyre kevesebb, esetleg csak a gyógyfürdő vendégei pihennek meg a padjain, a helybeliek ritkán sétálnak le oda, inkább a Tisza-partot választják. Igaz, látnivaló sem nagyon van ma már a parkban. 
A liget ikonikus épülete, a minden ...