| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Húsz gyerek részvételével zajlik augusztus második hetében az idei negyedik, egyben utolsó úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél a helyi Shark sportegyesület szervezésében, ahol amellett, hogy jól szórakoznak a fiatalok elsajátíthatják az úszás alapjait is.
A napos nyári időben szép számban jelentek meg a gyerekek az idei úszóiskola utolsó körében a magyarkanizsai medencéknél, hogy elsajátítsák az úszás alapjait. Az egyórás program alatt ... |
|
|
A magyarkanizsai cserkészegyesület üdülőjének területén kezdetét vette a kick-boxolók nemzetközi edzőtábora, amit Dane Basta tartományi ifjúsági és sportügyi titkár, illetve Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester nyitott meg augusztus 10-én.
A helybéli Ringfighter Promotion bokszklub szervezésében az idén 23. alkalommal megrendezésre kerülő táborba a vajdasági klubok versenyzői mellett magyarországi sportolók is érkeztek, az első váltásban több ... |
|
|
Kerékpártúrát szerveztek Magyarkanizsáról Mórahalomra egy uniós pályázat részeként. A célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kerékpáros közlekedés pozitív hatásaira, és népszerűsítse ezt a közlekedési formát.
A kerékpártúrán 35 személy vett részt, főleg Magyarkanizsáról érkeztek biciklisek, de Szegedről, Kiskunhalasról, Szabadkáról, Topolyáról is akadtak túrázók. A következő kerékpártúrára a horgosi szüreti napok alkalmával, szeptemberben ... |
|
|
A lótartás és a lóápolás szabályaival ismerkedtek meg fiatalok a négynapos, tóthfalusi lovastáborban. Az érdeklődők Magyarkanizsa és Zenta község területéről érkeztek.
Nagy volt az érdeklődés az immáron harmadik alkalommal megszervezett lovastábor iránt. Közel 50 gyermek vett részt az eseményen. Megtanulhatták a lóápolás alapjait, lovagolhattak, lovaskocsira ülhettek, illetve kézműves foglalkozásokon mérhették fel ügyességüket. Emellett meglátogatták ... |
|
|
Az eseményen 62 gyerek vesz részt. A tábor célja a sportág népszerűsítése mellett a gyerekek felkészítése a mindennapi életre.
Cselgáncstábort tartanak július utolsó hetében Tóthfaluban. Reggeli futással indul a napjuk a táborlakóknak, majd ezt követi az edzés. Egyre fáradtabbak - vallják a fiatalok, a tábor ötödik napján, viszont ennek ellenére élvezik annak minden percét.
Az egy hetes cselgáncstáborba Vajdaságból, Erdélyből, Magyarországról ... |
|
|
Hobbiból vállalkozás és megélhetés teremtése. Ez a célja a magyarkanizsai Sándor Ervinnek, aki kajakkölcsönzőt nyitott a nyár elején a Prosperitati Alapítvány segítségével. Az üzleti számítások egyelőre beigazolódnak, az érdeklődés nagy, nem mellesleg hozzájárul a Tisza-parti kisváros turisztikai kínálatának a bővítéséhez.
A Folyami kalóz (Rečni pirat) flotta tulajdonosával beszélgetünk a megvalósított ötletről és további célokról.
A ... |