|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
Harmadik alkalommal szerveztek jótékonysági focitornát Magyarkanizsán. Az eseményre tíz csapat nevezett be, a befolyt pénzt és a torna ideje alatt adományokból összegyűjtött összeget a horgosi Szalma Márk gyógyulására szánja a szervező csapat.
Reggel kilenc órakor vette kezdetét a torna, hiszen az elmúlt két évhez képest idén rekordszámú csapat jelentkezett.
A magyarkanizsai Borsos Márk elmondta: „Mi először veszünk rész ezen a tornán, igazából ... |
|
Nemcsak szerbiai, de nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelnek, miközben nagy figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre is. Vasárnapi edzésükön kerestük fel őket.
A 2011-ben alapított Kanizsa Úszóklub az évek során meghatározó szereplőjévé vált a helyi sportéletnek. Ma már mintegy száz úszó fordul meg az edzéseiken, ahol három különböző csoportban zajlik a felkészülés, a kezdőktől egészen a tapasztalt versenyzőkig. A klubban pedig számos ... |
|
A sportklubok miként járulhatnak hozzá a környezetvédelemhez? Ezzel foglalkozott az a környezetvédelmi előadás, amit a Green Kayak Clubs elnevezésű Erasmus projekt keretében szervezett meg április 26-án Magyarkanizsán a helybeli Testvériség Kajak Klub. Külföldi partnereikkel dolgoztak a témán, egy kézikönyvet is kiadtak, amit a görög partnerek állítottak össze.
Az esemény kapcsán Vígi László projektasszisztenssel beszélgettünk.
- ... |
|
A Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület és a Vajdasági Birkózóakadémia együttműködésének köszönhetően április 5-én, szombaton a magyarkanizsai létesítmény adott otthont a 66. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciának. Az érdeklődők a körmendi Mecseriné Doktor Rozália moderálása mellett négy, az összmagyar sporttörténet szempontjából igencsak érdekes előadást hallgathattak végig. Előbb Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője ... |
|
A hétvégén útjára indul a labda a több mint hatvanöt éves múltra visszatekintő Tisza Menti Liga tavaszi idényében is. Már a nyitófordulóban sok izgalom várható, hiszen a hétvégén a táblázat első négy helyezettje egymás ellen lép pályára. A veretlenül őszi első moholi Bácska vasárnap a harmadik helyen álló Potisje vendége lesz a népkerti pályán, a második pozíciót elfoglaló oroszlámosi Slavija pedig a Horgost fogadja, amely már kilenc mérkőzés óta ... |
|
Az adorjáni Tisza a szabadkai körzeti kupa elődöntőjében a Szerb Liga vajdasági csoportjában szereplő Vrbas felett aratott 2:1-es győzelemmel hangolt a bajnoki idény tavaszi folytatására. A két csapat az elmúlt időszakban kétszer is „összefutott”, a hivatalos összecsapást barátságos mérkőzés előzte meg, akkor 2:2-es eredmény született. A Tisza-partiak ambiciózus tervekkel vágnak neki a Vajdasági Liga folytatásának, céljuk egyértelműen a feljutás.