|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
IX. Neked adom jótékonysági délután címmel tartottak műsort Oromon, a Művelődési Otthonban, amelyet a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániai Caritas szervezett. A műsorban az oromi óvodás és iskolás gyerekek vettek részt.
A műsorban felléptek helyi óvodások és iskolások, valamint színpadra lépett a Csillagok Tóthfalusi Gyermekzenekar is, hogy zenés produkciójukkal színesítsék az eseményt. A negyedik osztályosok egy verset adtak elő a szeretetről.
|
|
A horgosiak gondoltak egy nagyot, maradandót szerettek volna alkotni, és a térség hagyományos receptjeit tervezték kiadni zsebkönyv formájában. A gyűjtőmunka aztán olyan jól sikerült, hogy egy nagyon tetszetős küllemű, százkét receptet tartalmazó könyv született belőle, amelyet először a Horgosi Szüreti Napok programsorozatának első napján mutattak be, azóta pedig már Magyarkanizsa a negyedik helyszín, ahol a könyv létrejöttéről beszélgettek egy jóízűt. ... |
|
Sem emlék, sem varázslat címmel tartottak előadást Magyarkanizsán a középiskolás diákoknak. A színdarabot a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének középiskolás tagjai adták elő, amelyet Kalmár Zsuzsa, a Szabadkai Népszínház színművésze rendezett. A darab Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára készült.
Radnóti Miklós a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Alig 35 évnyi élete alatt a magyar irodalom legszebb műveit alkotta. Halála ... |
|
Almási Gábor egykori szobrászművész Tóthfaluban született, így mi sem volt természetesebb, mint hogy a munkásságából készített kiállítás szabadkai megnyitóját megelőzi egy tóthfalui. A Vajdasági Magyar Képművészet Napján, november 13-án, csütörtökön Tóthfaluba, szülőfalujába tért vissza a szobrász, az alkotásai által. A vándorkiállításon Almási Gábor szobrairól készült fotók láthatóak, majd pénteken Oromon, ahol gyermekkorát töltötte, szintén ... |
|
Hétfőn tartották Oromon a IV. Zengő Gyermek-néptánctalálkozót, amelyet a Zengő Tájház Kézműves-egyesület szervezett. Az eseményre az egész községből érkeztek a kis néptáncosok, ugyanakkor a helyi és környékbeli felnőttek is bekapcsolódtak egy-egy produkcióval. A találkozót megtisztelte jelenlétével Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, Bicskei Ibolya, a községi tanács művelődéssel megbízott ... |
|
Szombat délelőtt kezdődött a magyarkanizsai Gyógyfürdőben az a táncverseny, melyet másodízben szerveznek meg. Az Art of Movement elnevezésű verseny vélhetően éjszakába nyúlóan tart majd, hisz mintegy hétszáz versenyző nevezett be, akik kilenc országból érkeztek azért, hogy megmérettessék magukat a szakmai zsűri előtt. Ritkán látott tömeg, rengeteg gyerek és mérhetetlen jókedv, jó energia töltötte be a sportcsarnokot, ami erre a napra megtelt élettel és életvidámsággal. ... |