Együttműködési szerződés
Magyarkanizsa, Szabadka és Zombor önkormányzata együttműködési megállapodást kötött november 23-án a zombori Népszínházban. A dokumentumot Nyilas Mihály magyarkanizsai, Saša Vučinić szabadkai és Nemanja Delić zombori pogármester írta alá. Az önkormányzatok képviselői egyúttal szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy egyetértenek az USAID fenntartható helyi fejlesztésről szóló projektumával. A dokumentumot a civil szféra ( a magyarkanizsai Agrárunió ) megbízásából a szintén magyarkanizsai Skutera Éva is aláírta.
Az USAID ötéves futamidejű, 22 millió dollár összértékű projektuma a helyi önkormányzatok fenntartható fejlődésének támogatását szolgálja. A projektum 12 olyan önkormányzati szerveződés létrehozását irányozza elő, amelyhez legalább három városnak, illetve községnek kell csatlakozia.
A pódiumbeszélgetés előtt az egybegyűlteket dr. Tomislav Stantić, a vajdasági kormány alelnöke és Patrick O' Mahony, az USAID fenntartható helyi fejlesztés projektumának új igazgatója köszöntötte. A beruházások és az új munkahelyek teremtésénekl jelentőségét Suzan K. Fritz, az USAID szerbiai missziójának vezetője hangsúlyozta.
Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester ismertetőjében a következőket mondta:
Magyarkanizsa
2011.11. 24 Magyarkanizsa önkormányzata
Röhrig Ottó szóvivő
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 202 olvasás















SRPSKI





