Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A VMSZ most ütőképesebb, erősebb és összetartozóbb, mint hét hónappal ezelőtt

A hónap végéig megalakul az új Magyar Nemzeti Tanács

A VMSZ szombaton délután a magyarkanizsai színházban tartotta meg 14-ik közgyűlését. Az azt követő sajtótájékoztatón Pásztor István, a VMSZ elnöke többek közt kiemelte:
- Nagyon jó hangulatú, tartalmas vitákkal gazdagított közgyűlésen vagyunk túl, fő célunk az volt, hogy szembenézzünk az elmúlt hét hónappal és foglalkozzuk a VMSZ jövőjével.
- Az elmúlt hét hónap a kockázatvállalásról szólt. Nagy kockázatnak számított a magyar választói névjegyzék összeállításának kísérlete, de mint kiderült rövid idő alatt 117 320 polgár feliratkozott a magyar választói névjegyzékre, ami azt bizonyítja, hogy a VMSZ hívó szava, infrastruktúrája és emberállománya erőteljes, s ezt a próbatételt is sikerre tudta vinni. Összesen 138 660 magyar iratkozott fel a névjegyzékre, közülük 132 400- an a VMSZ aktív szerepvállalásának köszönhetően kerültek a névjegyzékre.
Nagy kockázatvállalásnak számított a köztársasági költségvetéssel kapcsolatos döntésünk is, de a hiteles politizálás kockázatvállalással jár – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke, hozzátéve, hogy az alkotmányos elv betartása a hitelesség mércéje.
- Erről tettünk tanúbizonyságot, de nem azt mondták, hogy alkotmánysértés történt, hanem azt, hogy meg akarjuk buktatni a kormányt! Támadássorozat zúdult ránk, de mi jól döntöttünk, nem hoztuk magunkat olyan helyzetbe, hogy bárki belénk törölje a lábát. A szabadkai önkormányzat munkája nem lett hatékonyabb, mint a kirúgásunk előtti helyzetben, sőt szakmaisága alacsonyabb, mint korábban- közölte a pártelnök.
- A Magyar Nemzeti Tanács megválasztásában tanúsított nyitottsággal szintén kockázatot vállaltunk, ennek köszönhető, hogy a VMSZ most ütőképesebb, erősebb és összetartozóbb, mint hét hónappal ezelőtt. A közgyűlésen azonban nemcsak a múlttal, hanem a jövővel is foglalkoztunk és megfogalmaztuk ambícióinkat. Június végéig megalakul az új Magyar Nemzeti Tanács, ezt követően két évre kijelöljük az aktivitás menetrendjét. Elsősorban az oktatás szférájában várhatóak gyors és hatékony lépések. Újvidéken Európa Kollégium épül egyetemisták részére, emellett középiskolások számára létesülnek majd otthonok. A VMSZ célja, hogy a családok válláról levegye az oktatás terhét. Ezt a célt szolgálja majd az egymillió eurót kitevő ösztöndíjalap, amely az egyetemisták és középiskolások támogatására létesül. Az ambiciózus tervek megvalósítása céljából fontos a partnerkapcsolat építése mind a magyar kormány, mind pedig az itteni politikum irányában. A VMSZ a parlamenti többség tagja marad a továbbiakban is, önálló véleménnyel, ugyanakkor olyan pártokkal is kommunikálni fog, amelyek ideológiája eltér a VMSZ-től- nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke a magyarkanizsai Cnesa OMI pincehelyiségében szombaton délután megtartott sajtótájékoztatón.

Magyarkanizsa, 2010.06.21. ro/média

VMSZ XIV. Közgyűlés, Magyarkanizsa (98 kép) >>