KÖZSÉGSZERTE ASZFALTOZÁS
Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester, dr. Bimbó Mihály alpolgármester és dr. Katkics Zoltán, a községi képviselő-testület elnöke munkatársaik kíséretében, többek közt a Voj-put Rt. valamint a médiumok képviselőivel együtt október 27-én terepszemlét tartottak. Először Kispiacra látogattak el, ahol a polgármester elmondta, hogy a község nyolc helyi közösségében 14 kilométernyi utat aszfaltoznak, összesen 81 millió dinár értékben. Kispiacon az Ady Endre utca a jövő héten készül el, közel 700 méter hosszúságban. Mivel a helyi közösség korábban már 300 méteren elvégeztette ezt a munkát, az utca most teljes hosszúságában – ezer méteren – aszfaltozott lesz. A beruházás jelentőségét hangsúlyozva Szarapka Ede, a kispiaci helyi közösség elnöke kiemelte, hogy a továbbiakban a tömeges vásárok alkalmával is zökkenőmentes lesz a közlekedés.
Az önkormányzati vezetők Magyarkanizsán a Zilahy Lajos utcában tekintették meg a munkálatokat. Ott a polgármester elmondta, hogy emellett az utca mellett a Đorđe Krstić és a Koch Arnold utca is aszfaltozott lesz. Dukai Ferenc, a helyi közösség elnöke kiemelte, hogy a közösség önerejéből is több utcában aszfaltozott az idén, s e tekintetben Magyarkanizsa az élen jár, hiszen az utcák 95 százaléka aszfaltozott, a szennyvízelvezetés terén pedig 93 százalékot tesz ki a lefedettség.
Adorjánon Borsos Csaba, a helyi közösség elnöke fejezte ki örömét, amiért a forgalmas November 29-e utca (695 méter) egy méterrel szélesebb lesz. Önerőből a Tito marsall utca kap szilárd burkolatot.
Oromon a mintegy 500 méter hosszú Radnóti Miklós utcában dolgoznak a Voj-put Rt. munkásai. Ennek a beruházásnak köszönhetően biztonságosabbá válik a helybeli gyerekek közlekedése az iskolába, illetve hazafelé. A Kosztolányi utca a helyi közösség épületétől a vasútállomásig már megújult – hangsúlyozta Lékó Róbert helyi közösségi elnök -, emellett új aszfaltréteget kapott a Nagy úttól a Móra Ferenc utcáig terjedő útszakasz, az Egészségház, illetve az óvoda előtt.
Amennyiben tovább tart a kellemes őszi idő, akkor a Voj-put Rt. Horgoson (Szent István utca) Martonoson, Velebiten és Tóthfaluban is megkezdi és remélhetőleg be is fejezi a tervezett munkálatokat.
Magyarkanizsa
2011.10. 28 Magyarkanizsa önkormányzata
Röhrig Ottó, a Községi tanács tagja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 269 olvasás















SRPSKI





