Ingyenes informatikai képzés nőknek

2024.01.22.
  

Magyarkanizsa község a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet anyagi támogatásával, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménnyel való együttműködésben felhívja azon Magyarkanizsa községbeli nők figyelmét, akik szeretnék bővíteni informatikai ismereteiket és készségeiket, hogy jelentkezzenek az ingyenes tanfolyamra.
A program elsődleges célja, hogy hozzájáruljon az informatikai kompetenciák fejlesztéséhez, segítse az olyan készségek elsajátítását, amelyek révén a nők nagyobb esélyt kapnak a munkában való elhelyezkedésre, versenyképesebbek lesznek a munkaerőpiacon és anyagilag is megerősödhetnek.
A tervezett projekttevékenységek a helyi önkormányzatok nemek közötti egyenlőséget előmozdító helyi cselekvési terveinek minél hatékonyabb megvalósítását is célozzák, illetve a célok megvalósításában részt vevő személyek munkáját is koordinálják.
Jelentkezni 2024. január 22-től január 31-ig lehet, a felvételt nyert résztvevőket pedig erről időben értesítik.
A tanfolyamot 2024. februárjától április közepéig tartják meg a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény helyiségeiben.
A tanfolyam sikeres elvégzése után a résztvevők oklevelet kapnak.
A tanfolyam elsősorban a különböző korosztályú nőknek szól, de szeretettel várják a férfiakat is.
A képzésről bővebb tájékoztatást a 063/545-028-as telefonszámon kaphatnak hétköznapokon 9-től 15 óráig vagy az edukacija@cnesa.rs e-mail címen.
Kapcsolattartó: Buzás Hedvig.

Magyarkanizsa község nemi egyenjogúsági bizottsága és tanácsa



A program plakátja