Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Völgyes

Aratóünnepség Völgyesen

A völgyesi Aratóünnepségre július 11-én vasárnap kerül sor. A vendégeket délután három órára várják, a díszes utcai felvonulás délután fél ötkor, az Orom felöli buszmegállótól indul, az ünnepi műsor pedig fél hatkor kezdődik a falu központjában.
A szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak.

Völgyes
2010.07.08
A szervezők

Vadászat Völgyesen

Völgyesen 2009. december végén tartották meg a hagyományos vendég vadász találkozót. Ez már a jubiláris 25. vadászat volt, s mint mindig, ezúttal is az év utolsó vasárnapján kerítettek rá sort a helybeli vadászok.
Reggel nyolc órakor volt a találkozó a Művelődési Házban (a volt Almási vendéglő). A meleg tea, és a finom péksütemények elfogyasztása után, a zuhogó esőben, elindult az elég szép számban megjelent vadászok „hada”.

Takarítási és faültetési akció Völgyesen

A völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület takarítási és faültetési akciót szervezett március 28-án, szombaton délelőtt. Az ültetéshez a facsemetéket az önkormányzat biztosította a Helyi Közösségek számára fenntartott telepítési-szépítési keretből. Az akción részt vettek az egyesület tagjai, valamint az iskolások Pilisi Ibolya tanítónő vezetésével. Az akció koordinátora Dobó Márta volt.

Ingyenes úszótanfolyam az önkormányzat szervezésében

A magyarkanizsai önkormányzat ingyenes, a települések iskolái 4-es (mintegy 80) tanulói számára szervezett úszótanfolyamának programja:
Kezdete: 2009.jan.10-én, szombaton
Az oktatás napjai: szombat, hétfő, szerda, csütörtök, péntek és szombat
a Gyógyfürdő medencéjében: az említett napokon 8-tól 11 óráig
Az oktatók: Balázs Lívia és Fehér Csilla
Előkésztő és felügyelő: Röhrig Árpád
Az ingyenes autóbusz indulásának időpontja minden megadott napon:

Első csoport INDUL:
Orom: 7 óra

Faluszépítés Völgyesen

A parlagfű virágzása ugyan már véget ért, a völgyesiek mégis úgy gondolták, hogy az önkormányzattól kapott motoros fűnyírót kihasználva rendbe teszik településük közterületeit. Az Aranykalász Művelődési Egyesület tagjai a polgárral közösen lekaszálták az árkok mellett magasra nőtt bozótot, a központi parkocska füvét, de az üresen álló házak előtt is lenyírták a gyepet, amellyel egy nagy traktor pótkocsit raktak meg.

Parlagfű irtási munkaakció Oromon, Újfaluban és Völgyesen

A magyarkanizsai önkormányzat augusztus 8-án, pénteken délelőtt 6 és 9 óra között Oromon, Újfaluban és Völgyesen tart parlagfű irtási munkaakciót.
A megmozduláson részt vesznek a helybeli lakosok saját munkaeszközeikkel, emellett az Őrangyal Kft dolgozói segítik majd az akciót, az újfalusi birtok bérlője pedig traktort és körkaszát kölcsönöz az önkénteseknek. Az önkormányzat (akárcsak Kispiacon) most is egy motoros körkaszával járul hozzá az akció sikeréhez. A kisgépet a továbbiakban az oromi helyi közösség használja majd.

Aratóünnepség Völgyesen

A völgyesi Aranykalász ME szervezésében Aratóünnepséget tartottak
július13-án. Idén az Orom felöli bejárónál (Nyilas Teréz házától) indult a
menet. Az arra lakók üdítővel, kaláccsal kedveskedtek a
felvonulóknak.
A felvonulók közt részt vettek az oromi Petőfi Sándor ME, az
oromhegyesi Petőfi Sándor ME, tóthfalusi Fehér Akác ME, Step Up -
Szabó Gabriella vezetésével, helybeli óvodások és iskolások valamint a

Tartalom átvétel