Szent István-napi Újkenyér ünnep

Nyilas Mihály, a magyarkanizsai község polgármesterének ünnepi beszéde

Tisztelt ünneplő közönség!

Államalapító királyunk, a kereszténység szentjévé avatott Árpád-házi I. István ünnepén engedjék meg nekem – mint jogásznak – fölidéznem, hogyan is kezdődik a közel ezerszáz évre visszanyúló magyar törvénytár, a Corpus Iuris Hungarici a legelső úgymond jogszabállyal. A törvénygyűjtemény élén afféle királyi tízparancsolat formájában egy törvénynek nem igazán nevezhető, inkább uralkodói alapelveket rögzítő alkotás áll, amely a későbbi korokban ezt a címet kapta: „Szent István Király Dekrétomainak Első Könyve”. A tíz alapelv tömör kifejtéséből álló, mai törvényeinkhez képest kurtának tűnő mű pedig nem egyéb, mint az oly sokat hivatkozott „Intelmek” – azaz az apakirály útmutatása, formailag a fiának, Imre hercegnek címezve, valójában pedig az utókornak, a későbbi uralkodóknak és így a későbbi alattvalóknak is szánva.

Ezzel a hangütéssel kezdődik: ,,Mivel megértettem, s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett, s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett, mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, mindent az okosság törvénye éltet és igazgat”...
Nincs sem jogunk, sem okunk kételkedni ennek a hitnek az őszinteségében. Mármint hogy mind az égben, mind a Földön „az okosság törvénye” kormányozza az életet. Létünk alapigazságának azonban ezt természetesen csak úgy értelmezhetjük, mint ideált – mint olyan eszményt, amelyre folytonosan törekednünk kell ahhoz, hogy végül elnyerhessük az üdvösséget. Hiszen mi sem kétségesebb annál, mint hogy a mai világban, vagy akár a korábbi korokban bármikor, éppen „az okosság törvénye” uralkodott volna. Pont ellenkezőleg: a történelemben szinte minden kor arra szolgáltat bizonyítékot, hogy mennyire el tud uralkodni a világban az esztelenség és a gyarlóság.
Esztelen és gyarló minden olyan társadalom, amely előtt nem „az okosság törvénye” lebeg, amelynek nincsenek eszményei és erkölcsei, amelyet nem az erényre és irgalmasságra, a türelemre és bölcsességre, a tiszteletre és becsületre való hajlandóság vezérel. Közösség csak úgy kovácsolódik, ha van törvény, amely összetartja. A létezésnek az ad értelmet, hogy van a fizikai léten túlmutató vezérfonala.
,,Mert a szeretet gyakorlása vezet a legfőbb boldogsághoz” – írja fiának nagy királyunk, majd pedig azt is: ,,sose harcolj az igazság ellen”. Szent István és az utána jövő nemzedékek sok kín és keserv, de számos győzelem és világraszóló teljesítmény közepette is megtanulták, megtapasztalták az ősi igazságot: „Tartsd meg a jó rendet, a törvényeket, és azok majd megtartanak téged, meg a közösségedet, amikor nehéz, kilátástalan helyzetbe kerülsz."
Szent István hitte, hogy ebben a világban érdemes az igazságért, a jóért küzdeni, hogy a nemzet fölemelkedésének csak ez lehet az erkölcsi alapja. A Szent István-i életműből kirajzolódó értékrend lényege az áldozatvállalás, a szolgálat – mások életének szolgálata. És lényege még a közösség: a családi, vallási, hitbéli, kulturális, nyelvi közösség. Ez az értékrend maga a jövő, amely a pillanatnyi érdekeken túlmutat.
Szent István az erkölcsi és spirituális alapértékek fundamentumán teremtett számunkra ezredéves jövőt. Az ő korában a magyar állam országlakói hungárusoknak tudták magukat. A mai értelemben vett nemzetfogalom még nem létezett. A sokféle népből mégis egység teremtődött, mert volt összetartó kovásza.
S amiként az államot és népét összetartotta a transzcendencia és a vízió, azaz a földöntúli eszme és a jövőkép, úgy tartja össze és nemesíti éltető táplálékká számunkra a föld terményét az eföldi kovász. Éppen ezért ismerünk mindennapi kenyerünkben az imádság által is önmagunkra, és emlékezünk augusztus huszadikán, az új kenyér ünnepén Szent István királyunkra.
Kívánom, hogy adjon a gondviselés mindannyiunknak kellő bölcsességet, észt, erőt és akaratot azért, hogy közös jövőnket egységben és összetartozásban a Szent István király által megépített alapokon építhessük.

Szent István-napi Újkernyér ünnep (9 kép) >>