Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Sport

Július 24-én az úszók Ada - Mohol között megrendezett maraton versenyén, melyet a hosszútávúszók szerbiai kupájáért folyó versenysorozat részeként 3500 méteres távon rendeztek meg, ismét rajthoz álltak a Magyarkanizsa községbeli versenyzők.
A 12 év alatti lányok mezőnyében Gojkov Sára az első helyen végzett, a fiúk mezőnyében pedig Ervin Beharovic a 3. helyet szerezte meg.
A 13-16 éves lányok mezőnyében Losonc Anna 3. ,Fejős Áron 5., Beharovic Enis pedig 6. lett.
A 17-20 éves lányok kategóriájában Nevena Vujic diadalmaskodott, a fiúk között pedig Balog Attila 4.-ként ért célba.
A 31-40 évesek mezőnyében Hajdú Endre a 2. , Kordován Zoltán pedig a 6. helyet mondhatja magáénak.
A 41-50 évesek kategóriájában Juhász Árpád bronzérmes.
Az 51 év feletti férfiak kategóriájában Branko Mrzic 7-ként úszott célba
Összesítve az elért eredményeket elmondható, hogy a magyarkanizsai versenyzők jó formában szerepeltek, s remélhetőleg „hazai pályán” az augusztus 7-én sorra kerülő Magyarkanizsai Maratonon is nagyszerű teljesítményt nyújtanak.