Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A befogadóbb társadalomért

A magyarkanizsai Csigabiga Gyógypedagógiai Egyesület munkájáról

Az öt évvel ezelőtt megalakult egyesületet a szükséglet hozta létre. Nincs ugyanis megfelelő intézményrendszer, ami felölelné az érintettek gondját-baját, ezért a civil szerveződések nagyban könnyíthetnek a mássággal élők sorsán. A kezdeményezőknek elsődleges céljuk az volt, hogy magyar nyelven továbbképzéseket és szaktanácsadást biztosítsanak az érdeklődőknek, javítsanak a sérült emberek életkörülményein, és elősegítsék az átlagnépesség és a mássággal élők közötti párbeszédet.

Előtérbe került azonban az életkörülmények javítása, mondta Apró Piroska gyógypedagógus, az egyesület elnöke. Beszélt arról is, tevékenységükkel el szeretnék érni, hogy a társadalom befogadóbbá váljon a sérült emberekkel szemben: - Integrált kirándulásokat, különféle programokat szervezünk. E mellett ismeretterjesztő előadásokat tartunk, és szívesen dolgozunk a szülőkkel is. Május végén szavalóversenyre jöhetnek hozzánk az érdeklődők, nyáron pedig alkotótáborba hívjuk a jelentkezőket. Nem kizárólag iskolákkal tartjuk a kapcsolatot, az egyesületek munkatársaival is együttműködünk, hiszen nagyon fontos a tapasztalatok átadása. Bővebben: Magyar Szó, 2008. június 28-29. >>