TEHETSÉG - HATÁROK NÉLKÜL...
A Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület (Magyarország) és Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete (Szerbia) 2010. május 7-8. között rendezte meg Debrecenben a „TEHETSÉG - HATÁROK NÉLKÜL” című nemzetközi konferenciáját, amelyet a Szülőföld Alap (www.szulofold.hu) támogatott.
A rendezvényen határon túli magyar és magyarországi felső- és közoktatási intézmények, civil szervezetek képviselői vitatták meg a tehetségsegítés nemzetközi lehetőségeit, s vázolták fel következő évi együttműködési lehetőségeiket. A konferencia fő célkitűzése – a nemzetközi együttműködés kialakítását lehetővé tevő kapcsolatépítés a jelenlévő szervezetek között – sikeresen megvalósult. A jövőben (már 2010. júniusától!) közösen szervezett képzések, továbbképzések, szakkönyvek megjelentetése, szakkönyvek magyarról idegen nyelvre történő fordítása és kiadása, közös pályázatok, oktató- és diákcsere lehetőségek, nemzetközi kutatásokban való együttműködések valósulnak meg a konferencián résztvevő szervezetek együttműködésében.
PROGRAM:
Május 7. (péntek):
- Mező Katalin (Kocka Kör): A „Tehetség – határok nélkül” konferencia megnyitása
- Rajnai Gábor (Logosz Alapítvány): Tehetségpontok és hálózatuk jellegzetességei
- Sarka Ferenc (Magyar Tehetséggondozó Társaság): Tehetségpontok akkreditációjának célja és folyamata
- Sarka Ferenc (Magyar Tehetséggondozó Társaság): A Oktatásért közalapítvány „Tehetségsegítő” alkuratóriumának pályázatai
- Varjú Potrebity Tatjana (Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete) és dr. Mező Ferenc (Kocka Kör): Diskurzus: határon túli Tehetségpontok együttműködési lehetőségei a pályázatok szempontjából
Május 8. (Szombat):
- Dr. Balogh László (Magyar Tehetséggondozó Társaság): Erősségek és gyenge pontok a tehetséggondozásban
1. Szekció: Tehetséggondozó szervezetek és kutatások
Szekcióvezető: dr. Mező Ferenc (Kocka Kör, illetve Debreceni Egyetem, Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék)
a) Tehetséggondozó szervezetek bemutatása:
o Mező Ferenc (Magyarország): A Kocka Kör és együttműködési lehetőségei
o Varjú Potrebity Tatjana (Szerbia): Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete
o Takács Márta (Szerbia): A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar helye, szerepe és feladatai a tehetséggondozásban
o Psenák Ildikó (Szlovákia): A magyar pedagógusképzés 50. éve és a tehetséggondozás helyzete a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen
o H. Tóth István (Csehország): Teendőink a tehetségpontokért Csehországban
o Fekete József (Magyarország): Tehetséggondozás a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában
o Kaluha Sándor (Magyarország): Tehetséggondozás a debreceni Fazekas Mihály Általános Iskolában
o Tóth Nikoletta (Magyarország): Tehetséggondozás az USA-ban
b) Tehetségkutatás:
o Janurikné Lestyán Erzsébet: A korai tehetség azonosítása és fejlesztése
o Szanati Dóra: koraszülött kisgyermekek átlagon felüli prenyelvi/nyelvi teljesítménye
o Szemán Renáta: Nyelvi kreativitás a zenei fejlesztésben részesülő gyermekek körében
o Budai Éva: Önértékelés, tehetség és tanulmányi teljesítmény a serdülőkor kezdetén
o Harsányiné Petneházi Ágnes: Interperszonális kapcsolatok a tehetséges tanulók körében
o Szabóné Balogh Ágota: A tehetséggondozásban megjelenő informatikai eszközök
o Kós Nóra: Különleges képességek – a tehetséges gyermek
2. Szekció: Pszichológus hallgatók kutatói beszámolói
Szekcióvezető: dr. Péter-Szarka Szilvia (Debreceni Egyetem, Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék)
Pszichológus hallgatók prezentációi
Varjú Potrebić Tatjana
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 589 olvasás














SRPSKI





