Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A Megnevezhetetlen c. Nagy József előadás a belgrádi BITEF-en

You can't request more than 20 challenges without solving them. Your previous challenges were flushed.

A prágai Nemzeti Színház előtti Piazzetta téren bemutatott előadás az Ohridi Nyár után a belgrádi BITEF-re utazik. A “Centar za kulturnu dekontaminaciju” termében szeptember19-én és 20-án látható az előadás 16 és 20 órától.
A közönség egy a díszlethez közvetlenül illesztett ülőkéről figyelheti majd, pár méternyire a fellépő művészektől, ezért mindössze 58 néző kísérhet egy-egy előadást. A rendkívül kifinomult, bensőséges, a legkisebb részletekre is kiható játékmód hatását csak fokozza, hogy mesterséges fényt nem, csupán rejtett gyertyafényeket használ a rendező.
"Az előadás születése alatt Paul Celan versei inspiráltak bennünket. Az ő verseit olvasva, belülről figyelve próbáltunk meg formát adni ennek a rendkívül sűrű szövésű, intenzív táncnak." (Nagy József)
A kritika szerint Nagy egyik legszebb előadása a Megnevezhetetlen, egyfajta magyar Nó színháznak is nevezhető ez a sejtelmes hangulatú kettős rítus.

A BITEF kísérőműsoraként szeptember 21-én a Népszínház Múzeumában lesz Milan Mađarev teatrológus Nagy József mozgásszínháza c. új könyvének a bemutatója. Ugyanaznap a Káosz nevű képtárban megnyílik Nagy József fotogramjainak kiállítása.

Az előadás társproducerei a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely és a belgrádi “Kiosk, platforma za savremenu umetnost“.

Támogatók: az Európai Közösség Kultúrális Programja, a Köztársasági Művelődési Minisztérium, Tartományi kulturális és tájékoztatási titkárság, Magyarkanizsa Község, Nemzeti Kulturális Alap, NEFMI, Budapest, Belgrádi Kulturális Központ, közreműködött a szegedi MASZK egyesület.

A Megnevezhetetlen, a szeptember végi BITEF-et követően október 7-én a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóelőadása lesz a Nemzeti Színház Gobby Hilda Kamaratermében. November 27-én pedig a szabadkai Desirée Station fesztiválon játsszák ismét az előadást.

MEGNEVEZHETETLEN
UNTITLED/BEZ IMENA

előadók: Nagy József /SRB/F/ & Anne-Sophie Lancelin /F/

rendező: Nagy József

pódiummester: Dobó László
jelmezkészítő munkák: Aleksandra Pešić
jelmezterv és zenei válogatás: Nagy József

A színpadi változat időtartama 80 perc.


Nagy József Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa