I. Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül Kispiacon
A zentai majorettek felvonulása nyitotta meg a kispiaci I. Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül elnevezésű rendezvényt. Több, mint 100 csapat nevezett be, különböző kategóriákban. Volt sült keszeg, kecskesült, malacpecsenye, különböző levesek, pörköltek minden fajtája és íz világa, hallevek, palacsinta, slambuc, töltött káposzta, lángos, babgulyás, pünkösdi kakaspörkölt.
A versenyző csapatok még tarkább képet mutattak, magyar szervezetek, lelkes kisiskolások, magyarországi hagyományőrző csoportok, amatőrök, szerbek, bunyevácok, kispiaciak és környékbeli kultúrcsoportok, különböző cégek csapatai. Négy kategóriában osztottak díjat, mégpedig ifjúsági, leves-halászlé, sültek, és pörköltek. A rendezvényen jelen voltak az elektronikus és nyomtatott média jeles képviselői. A kanizsai önkormányzat tagjai Nyilas Mihály polgármester vezetésével. Pásztor István a VMSZ–elnöke és Pásztor Bálint köztársasági képviselő. A főszervező Varbai András helybeli mesterszakács, társszervező a kispiaci helyi közösség elnöke, Szarapka Ede. A rendezvényt kultúrműsor is színesítette, melynek koordinátora Sárkány Dóra volt. Felléptek Domonkos Anna és Kurfis Éva mesemondók. A Jókai Mór ME Rozmaring Népdalköre, a horgosi Mistical Kultúregyesület táncosai. A horgosi Bartók Béla Közművelődési Egyesület Ropogó néptánccsoportja. A hajdújárási Lifka Sándor ME és a királyhalmi Petőfi Sándor ME táncosai. Fábián Mónika népdalénekes, Nagy György János szólótáncos. A tiszafüredi Füredi Jóbarátok Egyesülete. Karcagi Nagy Zoltán, a Duna Televízió Kívánságkosár c. műsorának előadóművésze. A sikerről annyit, hogy nem tervezett önkéntesek is kedvet kaptak a szerepléshez, inkább több mint kevesebb sikerrel.
A szervezők köszönik a támogatást a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Magyarkanizsai önkormányzatnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek, valamint a Kontakt és a Császár magáncégeknek, Pásztor Bálintnak, Barát Józsefnek és Attilának, és a kispiaci VMSZ alapszervezet lelkes csapatának
Domonkos Rezső
Fényképek: Somogyi Mónika, Domonkos Izabella
I. Nemzetek Főzőversenye Kispiacon (63 kép) >>
![]()
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 920 olvasás















SRPSKI





