A strand kezelője a Községi Idegenforgalmi Szervezet
Önkormányzati jelentés a Magyarkanizsai Községi Tanács 2009. március 26-án tartott üléséről.
Miután Nyilas Mihály elnök megnyitotta az ülést és megállapította, hogy a tanács határozatképes, a tanács elfogadta a napirend bővítésére tett indítványokat és a napirendet.
Községi képviselő-testületi hatáskörben a tanácstagok támogatták a helyi kommunális illetékekről szóló rendeletjavaslatot, amellyel kapcsolatban Domonkos Tibor, a pénzügyi osztály vezetője adott részletes tájékoztatót. Javasolta, hogy a törvény értelmében a kommunális illetékek megállapításakor ne vegyék figyelembe a vállalatokban dolgozók számát s, hogy az ügyviteli bankoknál az eddigiektől más módon történjen a cégtáblailleték összegének meghatározása, ami növekedést eredményez a községi költségvetésben. Ugyanakkor a tanács elfogadta az Idegenforgalmi szervezet indítványát, hogy a táborozókkal nem kellene megfizettetni az illetéket. A Községi Tanács, az előterjesztett módosításokkal egyhangúlag elfogadta a helyi kommunális illetékekről szóló rendeletjavaslatot, amelyet a képviselő-testület elé utalt. A Magyarkanizsa község területén fizetendő vagyonadóról szóló rendeletjavaslatot szintén Domonkos Tibor ismertette. A végzést támogatta és a képviselő-testület elé utalta a tanács.
Az építési terület használata utáni térítés megállapításáról Dukai Anna számolt be.
A teljes egyetértésben megszavazott végzés szerint a 65 évnél idősebb polgárok mentesülnek a térítés fizetése alól, amennyiben egy ingatlannal rendelkeznek – saját választásuk alapján –, minden további ingatlan esetében térítéskötelesek. A rendeletjavaslatról a képviselő-testület dönt majd.
A tanács módosítási és kiegészítései javaslatokat tett a környezetvédelmi és környezetfejlesztési térítésről szóló rendeletjavaslatra is. A napirendi pontot Dukai Anna ismertette.
A Községi Tanács egyhangúlag elfogadta a környezetvédelmi és környezetfejlesztési térítésről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendelet javaslatát az alábbi módosítással: a 65 évnél idősebb polgárok mentesülnek a térítés fizetése alól, amennyiben egy ingatlannal rendelkeznek – saját választásuk alapján –, minden további ingatlannál térítéskötelesek. A rendeletjavaslatot a képviselő-testület elé utalták.
Napirenden szerepelt a magyarkanizsai község sportfejlesztése stratégiai tervének véleményezése is. A napirendi pontot dr. Lepeš Josip ismertette. Dr. Bimbó Mihály hozzászólásában hiányolta, hogy az idősebb, sportüdülésre vágyó polgárok háttérbe szorultak ebben a tervben. A tanács támogatta a 2009–2013. időszakra szóló magyarkanizsai sportfejlesztési stratégiai tervet, akárcsak az idei cselekvési tervet.
Az ülésen tájékoztató hangzott el a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának kinevezése ügyében. A Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottsága Ljubinka Maksimović Taljait javasolja kinevezni e szervezet igazgatójává. A tanács támogatta az indítványt.
A községi tanács hatáskörében Koza Róbert elmondta, hogy a strand működtetésére kiírt pályázatra senki sem jelentkezett, így ezt a feladatot a továbbiakban a Községi Idegenforgalmi Szervezet teljesíti. A tanács javaslatot kér a Magyarkanizsai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóbizottságától a további működtetéssel kapcsolatban.
Végezetül Röhrig Ottó tájékoztatta a tanácsot a Községi Sportszövetségnek azokról a mércéiről, amelyek alapján a sportkluboknak odaítélték az idei önkormányzati támogatást.
Röhrig Ottó
médiafelelős
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 743 olvasás















SRPSKI





