Nagy József a Nemzeti Színházban
A MEGNEVEZHETETLEN C. NAGY JÓZSEF ELŐADÁS A BUDAPESTI NEMZETI SZINHÁZBAN
A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Nemzeti Színház közös programjaként oktüber 7.-én a Nemzeti Színház Gobby Színpadán vendégszerepel a Nagy József rendezte Menevezhetetlen.
A közönség egy a díszlethez közvetlenül illesztett ülőkéről figyelheti majd, pár méternyire a fellépő művészektől, ezért mindössze 58 néző kísérhet egy-egy előadást. A rendkívül kifinomult, bensőséges, a legkisebb részletekre is kiható játékmód hatását csak fokozza, hogy mesterséges fényt nem, csupán rejtett gyertyafényeket használ a rendező.
“Az előadás születése alatt Paul Celan versei inspiráltak bennünket. Az ő verseit olvasva, belülről figyelve próbáltunk meg formát adni ennek a rendkívül sűrű szöüvésű, intenzív táncnak.” /Nagy József/
A kritika szerint Nagy egyik legszebb előadása a Megnevezhetetlen, egyfajta magyar Nó színháznak is nevezhető ez a sejtelmes hangulatú kettős rítus.
Az előadás társproducerei a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely és a belgrádi “Kiosk, platforma za savremenu umetnost“.
Támogatók: az Európai Közösség Kultúrális Programja, a Köztársasági Művelődési Minisztérium, Tartományi kultúrális és tájékoztatási titkárság, Magyarkanizsa Község, Nemzeti Kultúrális Alap, NEFMI, Budapest, Belgrádi Kultúrális Központ, közreműködött a szegedi MASZK egyesület.
A Menevezhetetlen után, az őszi fesztiválon, október 9.-én Nagy József orléansi koreográfiai központjának Cherry-Brandy c. előadását játszák a Nemzeti Színház nagytermében.
A Megnevezhetetlent legközelebb november 27.-én, a szabadkai Desirée Station fesztiválon játszák ismét.
MEGNEVEZHETETLEN
UNTITLED/BEZ IMENA
előadók: Nagy József /SRB/F/ & Anne-Sophie Lancelin /F/
rendező: Nagy József
pódiummester: Dobó László
jelmezkészítő munkák: Aleksandra Pešić
jelmezterv és zenei válogatás: Nagy József
időtartam: 80 perc.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 274 olvasás















SRPSKI





