Intenziv tánckurzus a magyarkanizsai M-Plusz táncklub szervezésében

A hétvégén fejeződőtt be az M-Plusz Táncklub által szervezett hagyományos nemzetközi intenziv tánckurzus, ahol gyakorlatilag egész nap szó szerint verejtékes munka folyt, a kurzus mégis évről évre idevonzza a sporttánc kedvelőit.
– A tánckurzus célja, hogy az ifjú táncosok évről évre új tánclépéseket és táncstílust tanuljanak, hogy ezáltal is gyarapodjon a a mozgáskultúrájuk. Az itt tanultakat alkalmazni tudják a további edzéseken, a lépéseket felhasználhatják az új koreográfiák készítésekor.
A program eléggé sűrű volt: reggel 9-kor a jazz tréninggel kezdtek a táncosok, majd 12,00 óráig kortárs tánccal, délután háromtól este hatig pedig modern és kontakt tánctechnikáival ismerkedtek meg a fiatal növendékek. A foglalkozásokat két csoportban folytak, merthogy a kezdők és a haladók külön csoportokban dolgoztak.
Az M-Plusz táncklub tagjai mellett itt verejtékeztek a csantavéri Kozmix Táncklub , és a veszprémi Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncosai is.
A 45 fős csapatban voltak aprócska óvodások és felnőtt fiatalok is. Az idei kurzus oktatói voltak: Erdélyi Kata, Barbarics Zsófia, dr. Kiszelyné Czibik Tünde, Kozma Éva és Kozma Violetta voltak
Hogy mi mindennel gazdagodtak a tábor részvevői az intenzív kurzus során, azt a nagyközönség szombat este láthatta, hiszen a munka „Táncőrület” címmel, fergeteges gálaműsorral zárult ahol a résztvevő fiatalok oklevelet vehettek át.
A tánckurzus legifjabb tagjai az M-plusz Táncklub részéről a következő táncosok voltak: Varga Csilla, Mučibabić Jelena, Ivošević Sanela, Sándor Kitti, Mišković Ana, Bús Viola, Balogh Léna, Nyilas Orsolya, Cseszkó Dorottya, Kenyeres Jázmin, Sarnyai Zsófia, Kovács Gyólyai Emma, Kerata Kitti, Mészáros Tamaraés Nagy Fruzsina.
A tánckurzus a legfőképp a szülők, a magyarkanizsai Helyiközösség és az Önkormányzat támogatásával jött létre.
Magyarkanizsa
2011.08.08.
M-plusz táncklub



- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 399 olvasás















SRPSKI





