Nagy volt az érdeklődés Oromon az új közlekedési jogszabályok és a jószágállomány törzskönyvezése iránt
Nagy érdeklődés kísérte a VMSZ oromi helyi szervezetének április 7-én, a helybeli Művelődési Otthon nagytermében megtartott lakossági fórumát.
Az est első felének témája az új közlekedésbiztonsági törvény mezőgazdasági termelőkre és azok gépjárműveire vonatkozó előírásai voltak, amelyekről Milan Koljić, a magyarkanizsai rendőrőrs közlekedési részlegének vezetője és Micsik Norbert közlekedési rendőr tájékoztatott. A legnagyobb érdeklődést a mezőgépek regisztrálásával kapcsolatos jogszabálytervezet váltotta ki, pontosabban az a tudnivaló, hogy mindaddig, amíg ez az előírás nem lép érvénybe, a traktorok és a pótkocsik zöld táblával közlekedhetnek. A mezőgépek biztosításával kapcsolatban megállapították, hogy sok ilyen gép tulajdonosa már megkötötte a biztosítást - sajnos feleslegesen-, mert, mint említettük még nincs hatályos jogszabály.
Az est második felében a szarvasmarhák törzsnyilvántartásba vételének fontosságáról és a törzsállományok állami támogatásáról Trungel Ferenc szabadkai és Vartus Szabolcs zentai szakemberek tartottak előadást. A jószágtartók részletes felvilágosítást és hasznos ismereteket kaptak arról a folyamatról, amely által a jószágállomány törzskönyvezett állománnyá fejleszthető. Az előadók egyúttal azt is nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a jövőben minden jószágtartónak csak állami támogatással lesz érdemes törzsnyilvántartásba vett minőségi tenyészállatokat tartani és hizlalni.
Végezetül az állami és tartományi támogatásokról Szalkai Nemes Valéria, a községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja számolt be. Többek közt a pályázást megelőző felkészülési folyamat fontosságára hívta fel a termelők figyelmét (pl. gépvásárlás, újratermelési anyag- és műtrágyavásárlás, tervezett törzsállomány megvásárlása). Ennek vetületében ismertette azt a követelményrendszert, amelynek betartása nélkülözhetetlen mindazok számára, akik már május 3-tól, startra készen eredményesen szeretnének pályázni a terület alapú támogatásra és az elvégzett befektetések utáni visszatérítésekre. Mindezen előkészületekben a falugazdászok szolgálnak tanácsadással a termelők számára. Elérhetőségeik: Kovács Andrea a 064-8062051-es és Milutinovity Izabella a 0648062123-as telefonszámokon. A falugazdászok Május 3-tól újra kiutaznak a falvakba a kérelmek kitöltése, valamint a végleges dokumentáció átnézése és postázása céljából
Magyarkanizsa, 2010.04.08. Szalkai Nemes Valéria, a magyarkanizsai községi tanács tagja




- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 171 olvasás









Rákóczi Szövetség - Magyarkanizsa
SRPSKI