Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Lakossági fórum Horgoson

- Emlékhelyet a 44-es megtorlások áratlan horgosi áldozatainak - ez az igény fogalmazódott meg a VMSZ horgosi szervezetének kedd esti lakossági fórumán, amelyen Szilágyi Dorottya, a politikai szervezet ügyvezető alelnöke, Nyilas Mihály, a magyarkanizsai község polgármestere, Dr. Lepes Josip polgármesteri tanácsnok, Röhrig Ottó, a községi tanács tagja és Takács József , a horgosi helyi közösség elnöke vett részt.
Az egybegyűlteket Nagy Tibor, a VMSZ helyi szervezetének elnöke köszöntötte. Takács József elsőként a horgosi diszkó, egykor Ifjúsági Otthon épületének Civil Házként való működtetésével kapcsolatos intézkedéseket ismertette. Elmondta, hogy az önkormányzat kezdeményezésére felszólították a korábbi használót, hogy adja át az objektumot az önkormányzatnak. A berendezés egy részét a helyi közösség megvásárolta, az önkormányzat pedig átruházta a használati jogot a helyi közösségre. A helybeli társadalmi szervezetek Civil Házként szeretnék működtetni az objektumot. Röhrig Ottó, a községi tanács média-, sport- és ifjúság felelős tagja kiegészítve az elhangzottakat hozzátette, hogy a központban levő, jó állagú épület három és fél éve üresen, kihasználatlanul áll, miközben a fiatalok és a civil szféra helyiséghiánnyal küszködik. A helyi közösség most szerződésbe foglalja az épület használatával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, s a kilátások szerint legkésőbb március elején minden igénylő birtokba veheti az objektumot. Eddig az Iringó környezetvédelmi egyesület, a cserkészek szervezete, a Junior ifjúsági szervezet, a Fészek elnevezésű nagycsaládosok egyesülete, a Vöröskereszt és az Agrokobiznisz Központ kért irodahelyiséget a Civil Házban. A táncterem a fiatalok szórakozását szolgálja majd, de előadások, továbbképző tanfolyamok megtartására is alkalmas lesz.
Nyilas Mihály polgármester azokat a beruházásokat ismertette, amelyek pénzellátását a Vajdasági Nagyberuházási Alap eszközeiből irányozták elő. Kiemelte: a horgosi Bartók Béla Művelődési Ház kibővítésének tervdokumentációja már elkészült akárcsak a közművesítés, az infrastruktúra fejlesztésének projektuma. A Kárász-kastély állaga megőrzésének tervéről megszületett a határozat, így remélhetőleg jövőre valóra válnak az ezzel kapcsolatos elképzelések. A pályázatot 2009 júliusában írja ki a Vajdasági Nagyberuházási Alap, a pályázóknak ezúttal önrésszel is rendelkezniük kell. Folyamatban van a horgosi sportcsarnok tervezése is, a helyi közösség ugyanis eldöntötte, hogy a létesítmény lokációja a Dózsa György és a Temető utca szegletében, az úgynevezett Barán legyen.
- Az utcák aszfaltozására 108 millió dinárt irányoztunk elő, ugyancsak prioritást élvező beruházásként- közölte a polgármester.
A helybeli romák helyzetének javítását célzó lépésekről szólva Dr. Lepes Josip elmondta, hogy 57 roma diák ingyen kap ebédet és uzsonnát, azoktól viszont megvonják ezt a kedvezményt, akik nem járnak iskolába. Az iskolakerülők száma 40-re tehető. A gyakran hiányzó vagy iskolába egyáltalán nem járó diákok szüleitől a szociális juttatást is megvonják. Ezek a szülők nemcsak a törvény, hanem saját gyermekük ellen is vétenek – hangzott el a lakossági fórumon. Ezzel kapcsolatban Bata János, a helybeli iskola tanára arra mutatott rá, hogy gyakran az iskolába járó diákok oktatása is gondokat okoz, nemcsak a roma, hanem a magyar tanulóké is, mindazoké, akik képtelenek beilleszkedi a közösségbe. A legnagyobb problémát az okozza, hogy az alsó tagozatokban a diákok egy része még írni sem tanul meg, éppen ezért nélkülözhetetlen a felzárkóztató tagozat beindítása. A gondok enyhítése céljából az érdekelt intézmények szakmunkatársai már a közeljövőben egyeztetik álláspontjukat és megfogalmazzák a konkrét tennivalókat.
A 44-e megtorlások mintegy 80 ártatlan áldozata emlékének tiszteletére a horgosi helyi közösség már évekkel ezelőtt Emlékhelyet állíttatott a temetőben, ám a kegyetlenül kivégzettek földi maradványai továbbra is a Horgosi-csárda közelében, jelöletlen tömegsírban nyugszanak. A helyi közösség az áldozatok hozzátartozóinak jóváhagyásával most vagy áthelyezteti az áldozatok maradványait a temetőben levő Emlékhely kriptájába, vagy új emlékhelyet állíttat a csárdánál.
Szilágyi Dorottya, a VMSZ ügyvezető alelnöke a kezdeményezés kapcsán azt javasolta, hogy szükség szerint vásárolják meg a tömegsír területét és mindenképpen kérjék ki az érintettek beleegyezését.
A Földműves-szövetkezet státusát vázolva Nyilas Mihály polgármester kijelentette, hogy a privatizálásról nincs hivatalos állásfoglalás, a szövetkezetben már csak 2-3 foglalkoztatott dolgozik. A társulást, kényszer hatására a termelők vagyonából hozták létre, fejlesztéséhez saját munkájukkal járultak hozzá. A szövetkezetbe most beköltözködött a helyi közösség, ami jó lépésnek számít, annál is inkább, mert ott akár vámszabad övezet nyílhat, új munkahelyeket teremthetnek a beruházók.
Az ipari park kiépítésével kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a szabadkai Városrendezési Intézet kidolgozta a telekrendezés tervét, a parcellázás folyamatban van, a továbbiakban az infrastruktúra kiépítésére kerül sor, minden bizonnyal az érdeklődő beruházókkal együtt.
A fórumon szó esett még a telek spekulánsokról, az élénk átmenő forgalomról és egy kerékpárút kiépítésének szükségességéről.
Az elhangzottakat Szilágyi Dorottya összegezte, hangsúlyozva az igények, elvárások megfogalmazásának és a közvetlen kapcsolattartásnak a fontosságát.
Nagy Tibor, a VMSZ horgosi szervezetének elnöke a vendégeknek és a helybeli polgároknak megköszönte az aktív részvételt, s kellemes karácsonyi és boldog újévet kívánt.

/umke/