Általános iskolások községi közlekedési versenye
Az idei községi közlekedési versenynek a horgosi Október 10. Általános Iskola adott otthont. Az április 24-ei versenyen 7 csapat szerepelt. Összesen 56 tanuló vett részt az oromi és oromhegyesi Kis Ferenc Általános Iskolából, a magyarkanizsai és martonosi J.J. Zmaj Általános Iskolából, valamint a horgosi és kispiaci Október 10. Általános Iskolából.
Az első helyezettek, név szerint Berényi Krisztián (5.o.), Nagy Regina (6.o.), Széll Réka (7.o.) és Bosnyák Dániel (8.o.) egy-egy kerékpárt kaptak. A második helyezettek, név szerint Mészáros Miklós (5.o.), Kovács Erna (6.o.), Rekecki Márk (7.o.) és Baté Renátó (8.o.) a dicséret mellett egy-egy védősisakot vihettek haza. A harmadik helyezetteknek érmet és dicsérő oklevelet adtak, melyet Bosznai Tamás (5.o.), Baté Bence (6.o.), Rozsnyik Szabolcs (7.o.) és Kovács Kapolcs (8.o.) érdemelt ki.
A csapatok összegzésében I. lett a horgosi Október 10. Általános Iskola, II. a magyarkanizsai J.J. Zmaj Általános Iskola II. csapata, a III. hely pedig az oromi Kis Ferenc Általános Iskolát illette meg.
A közlekedési versenyre rajzzal és fogalmazásokkal is jelentkezhettek a diákok. E kategóriákban is megkapták jutalmukat a legjobbak.
A szervezők, elsősorban Stevan Belančić, az Autó Motoros Klub titkára, valamint többek közt Juhász Árpád, a Tácsi Béla vezette bírói testület és Ábel István, valamint az iskola képviselői, köztük Goran Nikičić igazgató kiváló munkát végeztek. A magyarkanizsai Fanatic Riders Motorosok Klubjának tagjai látványos bemutatót tartottak.
A magyarkanizsai önkormányzatot Dr. Lepeš Josip polgármesteri tanácsnok és Röhrig Ottó, a községi tanács tagja képviselték.
A közlekedési verseny fogalmazási versenyének eredményei >>
A közlekedési verseny rajzpályázatának eredményei >>
Mit tudsz a közlekedésről? - községi közlekedési verseny Horgoson (22 kép) >>
![]()
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 600 olvasás















SRPSKI





