Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Mit tudsz a közlekedésről?

A hagyományos községi közlekedési verseny április 24-én szombaton 8 órakor kezdődik a horgosi Október 10. Általános Iskolában. A verseny ezúttal is elméleti és gyakorlati részt foglal magában. A magyarkanizsai önkormányzat támogatása mellett a fő szervező a magyarkanizsai Autó Motoros Klub, amelynek igazgatója Stevan Belančić elmondta, hogy a község iskoláinak 56 legjobbja, ötödikes, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulója vehet részt a községi döntőn. Mint ismeretes tavaly a Nagykikindán megtartott községközi vetélkedőn a magyarkanizsai csapat diadalmaskodott, két versenyző pedig a Belgrádban lezajlott köztársasági találkozón is kiváló helyezést ért el.
A négy első helyezett diák jutalma egy-egy kerékpár lesz, a második helyezettek fejvédő sisakot, a harmadik helyen végzők pedig érmet kapnak. Minden résztvevő oklevelet vihet haza.