A Vajdasági Egészségturizmus Klaszter hírei
Többéves turisztikai együttműködésünknek köszönhetően dr.Csizmadia Lászlóval, a Magyarországi Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnökével, a Falusi turizmus Európai Szövetségének alelnökével, a Budapesti Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar tanárával, ez év májusában megkezdődtek a szervezések az augusztus 27-30-ig tartó program körül, melyen a Budapesti Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar menedzsmentje vett részt, 16 személy.
A vendégek a magyarkanizsai négycsillagos Lupus szálloda szolgáltatásait választották, ahol komfortos lakosztályokban voltak elhelyezve, kellemes környezetben, kedvezményes árak mellett.
A négynapos program magában foglalta:
1. NAP – Augusztus 27. és 2. NAP- Augusztus 28.
- A vendégek tanácskozáson vettek részt a Főiskola szervezésében a Lupus tanácskozó termében
- Magyarkanizsai városnézés
- Csónakos kirándulás a Tiszán
A vendégek között volt Dr.Csizmadia László úr, a Magyarországi Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke, valamint a Falusi turizmus Európai szövetségének alelnöke. Kihasználva ezt az alkalmat, megszerveztünk egy találkozót, melyre meghívtuk: Ritz Andrást, az Ostorka Polgárok Egyesülete civil szerveződés koordinátorát, Njilas Attilát, a palicsi Ecoline iroda pályázatíróját, Kátai Gézát,a Falusi turizmusfejlesztés Vajdasági központjából Kishegyesről, Dušan Vidakot Újvidékről,a Čerević Falusi turizmusfejlesztési Egyesület elnökét, Lékó Lajost, Tóthfalu falufejlesztési tanácsost, Sarnyai Károlyt,a Cnesa OMI igazgatóját, valamint Vigoda Pál vállalkozót. A találkozó keretében előzetes egyeztetések történtek a vajdasági falusi turizmus egyesületeivel a felsorolt kistérségekből, melyekben több mint 800 család foglalkozik falusi turizmussal, akiket egy vajdasági szervezetbe tömörítve jogi személyként jegyeznének be a Falusi turizmus Európai Szövetségébe. A bekapcsolódás célja a fejlesztési pályázatokon való közös fellépés, valamint a beutaztató turizmus fellendítése.
3. NAP – Augusztus 29.
EGYNAPOS KIRÁNDULÁS: ÚJVIDÉKRE, a Vajdaság fővárosába, mely sokszinű kultúrájáról ismert. A programból kiemelném: a Szabadság tér, Városháza, katolikus templom, Bán palota, Szerb Matica, a Péterváradi vár, "a Dunai Gibraltár", a XVIII sz-i katonai építészet remekművének megtekintését, a karlócai városnézést, a Fruska Gora nemzeti park és a Krusedol és a Grgetek kolostortúrát.
A program borkóstolóval egybekötött vacsorával fejeződött a hajdújárási Borkastélyban.
4. NAP – Augusztus 30.
Palics – séta a Nagy parkon keresztül a Nagy teraszig, az egykori Kur-szalonig, egyedi fa építészet,magyar szecessziós stílus, a „Bagolyvár” és a „Lujza” villák, Vermes Lajos emlékmű (rövid megemlékezés a palicsi olimpiákra), séta a folyó partján a Női strandig, forrás-emlékmű, Zenepavilon.
Szabadka - a szecessziós stílusú Rajhl palota megtekintése,séta a város főterén (Népszínház, Városi könyvtár, Jovan Nenad cár emlékmű, szökőkút), Városháza, Galéria, Múzeum.
A kelebiai ménes megtekintése - a mén története,a munka és díszfelszerelések csarnoka,fiákerkollekció,kanca és csikó a legelőn…az érdeklődők lovagolhattak,pihentek a százéves fenyőparkban, fiákeros sétán vettek részt a kelebiai erdőn keresztül, megtekintették a Majdán tavat.
A program ebéddel fejeződött a Majuron****.
A vendégek megelégedettségüket fejezték ki magyarkanizsai tartózkodásuk kapcsán, reményüket kifejezve, hogy a kölcsönös tapasztalatcserét hamarosan konkrét együttműködések követik.





- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 734 olvasás















SRPSKI





