Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A Regionális Egészségturizmus Klaszter Alap közgyűlés 4. rendes évi értekezlete

A napokban tartotta 4. rendes évi értekezletét a magyarkanizsai székhelyű Regionális Egészségturizmus Klaszter Alap közgyűlés, melyen vendégként jelen voltak:
Maráci Nándor köztársasági népképviselő, Dr. Albel Andor a Dél-Alföldi Termálklaszter elnöke - a DA Regionális Idegenforgalmi Bizottság alelnöke (Gyula, Magyarország), Koza Róbert községi tanácstag és Prim. Dr. Ágoston F. Ferenc főorvos igazgató (Gyógyfürdő).
A küldöttek az ülésen beszámoltak a Klaszter eddigi és az idei évre tervezett tevékenységéről valamint döntést hoztak, hogy a Klaszter kibővítette tevékenységi területét egész Vajdaság AT területére. Az érdekszervezet fő célja, hogy összegyűjtse a vállalatokat, ügynökségeket, szervezeteket, intézményeket, civilszervezeteket és vállalkozókat, akik együttesen vesznek részt a fejlesztési és képzési tevékenységekben, különböző bel és külföldi pályázatokon melynek célja a vajdasági egészségturizmus valamint a kapcsolódó tartalmak közös fejlesztése.
Az ülésen elhangzott beszámolókban kiemelték, hogy az idén a tartományi egészségügyi titkárság hozzájárulása mérföldkövet jelent az érdekszervezet fejlesztésében, ezáltal fontos feladatköröket szánva a magyarkanizsai székhelyű vajdasági egészségturisztikai Klaszternek.
A közgyűlés küldöttei döntést hoztak a megjelent új Közgyűléstagok felvételéről is, ezek:
Thermal Fürdő Vrdnik - Nenad Onešćuk igazgató, Rusanda Gyógyfürdő Melence - Dr. Iboljka Isakov, Dragonfly - Orahovó Jakus József, Ostorka Palics - Ricz Kornélia, BIOSZÁLLÁS Faragó János Orom, Restaurant Galaxis II. Borsos Ferenc - igazgató, Art Pictures Film Production - Magyarkanizsa, Iván Attila, Dr. Borivoje Ignjatic Gyógyfürdő Stari Slankamen - Dr. Mirjana Albot M.S. igazgató, valamint a magyarkanizsai Aqua Panon Szálloda - Poučki Radislav igazgató.
Maráci Nándor, köztársasági népképviselő dicséretben részesítette a szervezőket a magas, professzionális szinten előkészített és levezetett értekezletért, egyidejűleg figyelmeztetette a küldötteket, hogy a gazdasági krízis ellenére, végre eljött az idő hogy a fürdőfejlesztési elképzelések megvalósuljanak, elsősorban az infrastruktúra, szálláshelyek kiépítése, az idegenforgalomból származó jövedelem és a kapcsolódó munkahelyek számának növelése, valamint a közös marketing, képzési és kutatási szakterületek összefogásában, egyben megígérte a vezetőségnek, hogy a vajdasági Klaszter érdekeit és elképzeléseit személyesen is támogatni fogja a legfelsőbb hatalmi szinteken is.
A jelenlevőknek Dr. Albel Andor a gyulai Termálklaszter elnöke megvilágította az Alföld SPA követelményrendszerét, az Európai Unió Magyarország-Szerbia határonátnyúló Együttműködési (IPA) programja keretében elindított fejlesztési elképzeléseket melyben az euro regionális klaszterek kiemelt szerepet kapnak, az uniós klaszterekkel kötött euro regionális együttműködési megállapodások alapján.
Az értekezlet fénypontjaként Dr. Albel Andor és Prim. Dr. Ágoston F. Ferenc főorvos felavatták a nemzetközi SPA minősítést jelentő háromnyelvű minősitő táblát, melyet a magyarkanizsai Gyógyfürdő uniós pályázaton érdemelt ki, így első ízben került határon túlra ez az európai minősítés (Magyarországon 23 fürdőközpont érdemelte ki eddig). Az eseményt jelenlétükkel megtisztelték a klaszter magyarországi partnerei: Szikora Gyula a Kiskunmajsa Jonathermál Rt. Vezérigazgatója, Demeter László a Szarvas Erzsébet fürdő vezetője, Bánáti Antal a Szeged Fürdők és Sport Kht. Igazgatója, Balog László Mórahalom Önkormányzat főtanácsosa és Dr. Albelné Szentmiklóssy Gabriella a DA Fürdők Egyesületének titkára.

Pálinkás József, Magyarkanizsa, 2009.10.05.
Vajdasági Egészségturizmus Klaszter Magyarkanizsa