Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Határon átnyúló együttműködés

Vékony Ferenc József, a Strázsa-Felső Tápió Vidékfejlesztési Nonprofit KFT. ügyvezetője, aki egyben a Kelet-Közép-Európai Kis- és Középvállalkozók Szövetsége elnöke is 2010. november 24-én a szerbiai Magyarkanizsán és Horgoson tárgyalt Nyilas Mihály, magyarkanizsai községi elnökkel, Takács József, horgosi helyi közösség elnökével, Dr. Bimbó Mihály, magyarkanizsai községi alelnökkel, Szecsei Bús Klára és Szalkai Nemes Valéria községi tanácstagokkal és a helyi vállalkozók képviselőivel a határon átnyúló vidékfejlesztési lehetőségekről.
Küldöttség tagja volt még Kádár Imre, a Premium Hungaricum Egyesület elnöke, valamint Borsos Gábor, a Ferihegy Ipari Park műszaki igazgatója.
A felek között már 2010 augusztusában született egy írásos megállapodás, amely alapján a november 24-i tárgyaláson konkrét feladatok és időpontok lettek kijelölve a helyi termékek előállítását és értékesítését elősegítő közös Pilot Projekt elindítására közös pályázat benyújtására.

Határon átnyúló együttműködés (8 kép) >>

Határon átnyúló együttműködés