Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Horgoson kevés út és járda építésére futja a helyi járulékból

A Horgosi Helyi Közösség Tanácsa március 4-én megtartott ülésén elfogadta zárszámadását. A helyi közösség bevétele tavaly 16 millió 252 ezer dinárt tett ki. A dolgozók keresetéből 8 és fél millió dinárral rendelkezhetett a helyi közösség, a földművesek mindösszesen 720 ezer dinárt, a vállalkozók pedig mintegy fél millió dinárt fizettek helyi járulék címén. A községi költségvetéstől kapott összeg 3 millió 200 ezer dinár, a tartományi pedig 1 millió 200 ezer dinárt utalt át. A legelők bérleti díjából mintegy 370 ezer dinár valósult meg, más forrásból pedig 600 ezer dinár.
A helyi közösség utak és járdák építésére 4 és fél millió dinárt fordított, a Földműves Szövetkezet - a közösség mostani otthona – felújításának költségei közel 2 millió dinárt igényeltek, a szerződéses szolgáltatásokra, többek közt a központ rendezésére 2 millió 700 ezer dinárt használtak fel, szennyvízcsatorna építésére 1 millió 700 ezer dinár jutott, a társadalmi szervezeteknek pedig 1 millió 860 ezer dinárt utaltak át. A keresetekre 1 millió dinárt fizettek ki. Az idei évet egyébként 1 millió dinár áthozott eszközzel kezdte a közösség.
A 2010-es pénzügyi tervben 18 millió dináros bevétel megvalósítását irányozták elő. A kommunális bizottság utak javítására 2 millió 600 ezer dinárt szánt, 10 járda – köztük a Temető utcai - kiépítésére 1 millió 700 ezret, csatornázásra pedig közel 3 millió 200 ezret. A társadalmi szervezetek juttatása 2 millió dinárt tesz majd ki, 100 ezer dinárral többet, mint tavaly, a környezetvédelemre és földmérési szolgáltatásokra pedig mintegy 2 millió 200 ezer dinárt szándékoznak felhasználni. A keresetekre 1 millió 100 ezer dinárt fordítanak, az állandó költségek pedig csaknem 1 millió dinárt emésztenek fel. Megállapították, hogy új út építésére nem futja a helyi járulékból, ezért csak javításokat (zúzott kő, cseréptörmelék) vettek tervbe.
Az idei pénzügyi tervet egybehangzóan támogatta a tanács, s ezzel a döntésével összhangban a civil szervezeteknek javasolt idei juttatás összegét is megszavazták. A támogatottak listájának élén a Bartók Béla Közművelődési Egyesület áll 290 ezer dinárral. A labdarúgók, az asztaliteniszezők és a kézilabdázók egyaránt 200 ezer dinárt kapnak A Szüreti napok költségeire és tartalékra 520 ezer dinárt hagytak jóvá a tanácstagok. A Horgosi Termelők klubja 70 ezer dináros támogatásban részesül, a falunapi rendezvényekre 109 ezer dinárt szántak, a többi egyesület pedig15-től 60 ezer dinárig terjedő juttatásban részesül.
A helyi közösség tanácsa egy kis értékű közbeszerzés eljárásának beindításáról is döntött. A határozat szerint a parkok és zöldövezetek karbantartásának becsült értéke 1 millió 640 ezer dinár.
Megvitatták továbbá a március 6.-án kezdődő falunapi ünnepség programját, amely a március 12.-i zárónapon a 10 órakor kezdődő díszülést, azt követően pedig a Szent István mellszobor felavatását is magában foglalja. A szobrot Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke leplezi le, a szentelési szertartást pedig Msgr. Huzsvár László nyugalmazott bánáti megyéspüspök vezeti le. Az ünnepségre Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét, Egeresi Sándort, a Vajdaság Képviselőházának elnökét, Bojan Pajtić tartományi kormányfőt és többek közt Horgos testvértelepüléseinek és a magyarkanizsai önkormányzatnak a képviselőit, köztük Nyilas Mihály polgármestert is meghívták.
A szobor alkotója Simor Márton, emeltetője pedig a mezőségi Örzőkör Közhasznú Alapítvány és a horgosi Juvenior Polgárok Egyesülete.
A tanács a magas talajvízzel és a járhatatlanul sáros utcák miatt tiltakozó polgárok kérelmét is áttekintette és egyetértett a gyors beavatkozásra tett javaslatokkal.
Végezetül Takács József elnök ismertette a Vajdasági Nagyberuházási Alappal kötött szerződéseket, amelyek a Művelődési ház felújítását és kibővítését ( mintegy 80 millió dinár ) és a Kárász-kastély legszükségesebb javítási munkáinak ( 8 millió dinár) elvégzéséről szólnak. A munkálatok márciusban kezdődnek, és mint kiderült hamarosan a horgosi ipari park kiépítése is hamarosan megkezdődik (50 millió dinár). A helyi közösség tanácsának ülésén egyúttal a horgosi sportcsarnok főterve (3 millió 400 ezer din) mielőbbi kidolgozásának fontosságát is hangsúlyozták, kiemelve, hogy az elmúlt több mint három évtizedben Horgos csak önerejére, a helyi járulék szerény eszközeire támaszkodhatott.

Horgos, 2010.03.05.