Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A magyarkanizsai falugazdászok megkezdték a gazdaságok felújítását

Községünk bejegyzett gazdaságai az elmúlt héten, vagyis február első hetében kapták meg postai úton a gazdaság felújításához szükséges dokumentációt. A tavaly aktív státussal rendelkező gazdaságok az anyagban egyúttal a tavalyi vetésszerkezeti és állatállományi táblázatos kimutatásokat is kézbe vehették. Mindemellett s termelők, természetesen cirill írásmódban, magyarázatot kaptak arra vonatkozóan is, hogy hogyan kell a mellékelt anyagokat kitölteni. A dokumentum arról is tájékoztat, hogy amennyiben nem történik változás az idén sem a vetésterület nagyságát és a vetésforgót, sem pedig a tenyésztett jószágfajtákat illetően, akkor elegendő arról csak egy nyilatkozatot aláírni és a mellékelt borítékban visszaküldeni a magyarkanizsai államkincstárnak (avagy trezornak). Ugyanakkor a miniszter által parafált levélben, a miniszter arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki pontos adatokkal újítsa fel a gazdaságát. Elég nehéz elhinni ugyanis, hogy a gazdaság földterületein a vetésforgó okán nem kerül sor változásra. A passzív gazdaságok másfajta levelet kaptak, ebben arra kérik fel őket, hogy amennyiben az idén aktiválni akarják a gazdaságukat, akkor a szükséges dokumentációt az államkincstárban vehetik fel személyesen.
A községi Agrárunió tagsága továbbra is úgy véli, hogy a falugazdászok segítségére az idén is szükségük van a gazdáknak. Sokan nem tudják a szerb nyelvű szöveget értelmezni, vagy más pótdokumentumot mellékelni, pl. új bérleti szerződés, új kataszteri kivonat stb. A falugazdászok segítenek a gazdáknak nem csak a dokumentáció kitöltésében, annak Magyarkanizsára vitelében, a kataszteri papírok kihozatalában, vagy az új bérleti szerződések megírásában, hanem megbeszélve a gazdákkal körüljárják azokat a kérdéses területeket is, amelyek előnyt vagy netán hátrányt jelentenek a gazdaságnak. Igaz, hogy az idei évre még nem jelentek meg a támogatási mércékre vonatkozó minisztériumi rendeletek, de már az eddigi nyilatkozatokból sejteni lehet, hogy milyen támogatásra számíthatnak a gazdák. Az idén, is mint tavaly, a falugazdászok egész évi segítségnyújtásáért egyszeri illetéket kell a gazdáknak fizetniük, gazdaságuk felújításakor, mégpedig az Agrárunió folyószámlájára, amely illeték nem változott a tavalyihoz képest. Az összeg tehát.
- 0.5-5 ha területet bejegyző gazdaság: 300,00 dinár
- 5-10 ha területet bejegyző gazdaság: 500,00 dinár
-10 hektár feletti területet bejegyző gazdaságnak 800,00 dinár, azzal az egyetlen különbséggel, hogy az idős háztartások esetében, akik a földjeiket bérbe adják és két gazdaság is be van jegyezve, csak az egyik gazdaság vezetője fizeti az egyszeri térítést

A falugazdászok heti falulátogatásának beosztása:

Skutera Éva:
HÉTFŐN: Horgoson a Horgosi Termelők Klubjában várja a termelőket 8-13,30 óráig,
KEDDEN: Kispiacon a Helyi Közösségben 8-13,30 óráig,
SZERDÁN: február 9-én Kispiacon, február 16-án Kishomokon Sors Endre családi házánál, február 23-án pedig újra Horgoson fogadja az ügyfeleket 8-13,30 óra között,
CSÜTÖRTÖKÖN: Martonoson a Helyi Közösségben van 8 13,30 óráig,
PÉNTEKEN: Magyarkanizsán a Falugazdász irodában (Betegsegélyező mellett) a
Dózsa György utca 4.szám alatt fogadja a termelőket 8-13 óráig.

Milutinovics Izabella:
HÉTFŐN: Oromhegyesen a Helyi Közösségben 8-13,30 óra között,
KEDDEN: Tóthfaluban a Helyi Közösségben várja a termelőket 7-13 óráig,
SZERDA - CSÜTÖRTÖKÖN: Magyarkanizsán a Falugazdász irodában (Betegsegélyező mellett) Dózsa György 4. szám alatt 8 -13 óráig,
PÉNTEKEN: Adorjánon a Helyi Közösség irodájában 8-13,30 óráig fogadja a gazdákat..
OROMON a termelőket hétfőtől péntekig 7,30 -tól 13,30 óráig az oromi helyi közösség 3-as számú irodájában Mihályi Gizella, az oromi Helyi Közösség 3. számú irodájában fogadja a termelőket.

Falugazdászok elérhetőségei: Skutera Éva: 064-8062051, Milutinovity Izabella: 064-8062123, Mihályi Gizella: 064-8062061, valamint Magyarkanizsán a 024/874-236 telefonszámokon, illetve e-mailben: rural@kanjiza.rs. A fontosabb tájékoztatókat, aktuális rendeleteket és pályázatokat pedig a Magyarkanizsa község Agrár Uniójának honlapján a www.agrarunio.rs tekinthetik meg a gazdák.

Szalkai Nemes Valéria, a Magyarkanizsai Községi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja