ÁLLAMI FÖLDTERÜLETEK BÉRBEADÁSA MAGYARKANIZSÁN
Magyarkanizsa polgármestere, a hatályos törvénnyel összhangban rendeletet hozott az állami tulajdonban levő mezőgazdasági földterület bérbeadásának feltételeiről és az erről szóló hirdetmény közzétételéről. Ez utóbbiban tájékoztatják az érdeklődőket, hogy a magyarkanizsai község területén állami tulajdonban levő földterületek bérbeadására az előzetesen begyűjtött (borítékban zárolt) írásbeli ajánlatok alapján kerül sor. A bérbeadásra váró mintegy 170 hektár mezőgazdasági terület Horgos, Kispiac, Orom, Oromhegyes, Velebit, Magyarkanizsa és Martonos kataszteri községben található. Az ajánlattevéshez szükséges dokumentációt a városháza ügyfélfogadójában adhatják át személyesen, illetve a postán, zárt borítékban a következő címre küldhetik: Magyarkanizsai Önkormányzat, 24420 Magyarkanizsa, Fő tér 1.
Az ajánlattevés határideje december 22-e, déli 12 óra.
A földterületek kataszteri községenkénti térképét a városháza 21-es, emeleti irodájában, illetve a kataszter földszinti 19-es számú irodájában tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanott személyesen, illetve telefonon is jelezhető a földterület megtekintésének szándéka. A két telefonszám: 024-875-166, 303-as mellék vagy a 024-873-017.
A hirdetményben szereplő földterületek december 13-tól 15-ig járhatóak be. Ezt a szándékukat egy nappal korábban kötelesek bejelenteni ifj. Bimbó Mihály hivatali telefonszámán, a 024-875-166, 303-as melléken.
Állami tulajdonú földterületek bérlésére ajánlatot tehet minden regisztrált és a hivatalos jegyzékbe felvett jogi és természetes személy. A feltételek teljesítését az eredeti okmányok hitelesített fénymásolataival kell igazolni. A személyi igazolvány, illetve jogi személy esetében a cégjegyzék kivonata nem lehet hat hónapnál régebbi.
A borítékolt árajánlatok nyilvános felnyitására december 23.-án a városháza épületében kerül sor.
-
R E N D E L E T E T
A MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT TERÜLETÉN ÁLLAMI TULAJDONBAN LE-VŐ MEZŐGAZDASÁGI TERÜLET BÉRBEADÁSÁRA IRÁNYULÓ NYÍLT HIRDETMÉNY KIÍRÁSÁRÓL,
>> -
JELENTKEZÉSI NYOMTATVÁNY mellékletekkel >> -
Bérbeadandó parcellák >>
Magyarkanizsa, 2010.12.09. Magyarkanizsa polgármestere:
Nyilas Mihály
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 615 olvasás















SRPSKI





