Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Újra Film.dok fesztivál Csíkszeredában

Idén szeptember 19-25. között hetedik alkalommal kerül sor a Film.dok dokumentumfilm-fesztiválra Csíkszeredában (Romániában), amelynek fő helyszíne ezúttal a Szakszervezetek Művelődési Házának a márványterme lesz.
Az idei fesztiválra néprajz, antropológia, tudományos-ismeretterjesztő, történelem, képzőművészet és irodalom, természet, kísérlet és fikciós kategóriákban mintegy 150 filmet neveztek be magyar és román dokumentumfilmesek, ezekből az előzsűri szakmai szűrőjét követően 65 dokumentumfilmet tekinthet meg a csíkszeredai közönség.

A térséget Csubrilo Zoltán képviseli a versenybe beválasztott dokumentumfilmjével, melynek címe Sok mindent ki kő bírni. Ez a film a Szülőföld Alap támogatásával és a magyarkanizsai önkormányzat hozzájárulásával készült 2010-ben és az antropológia versenykategóriában szerepel majd.
A fesztivál versenybírósága idén is jeles szakemberekből áll. A zsűri elnöke Dárday István, tagjai: Csányi János, Domokos János, Farkas
György, Moldoványi Ferenc, Radu Igazság, és Titus Muntean rendezők, valamint Beke Mihály András, újságíró lesznek. A fesztivál díjkiosztó ünnepségére díszvendégnek várják, akárcsak tavaly, Szőcs Géza kulturális államtitkárt és Kelemen Hunor román művelődésügyi minisztert. A filmfesztiválra Csubrilo Zoltán filmrendező is meghívást kapott.
További információ: http://www.dok.ro