Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Az Európai Magyarkanizsáért Képviselőcsoport sajtótájékoztatója

Az Európai Magyarkanizsáért Képviselőcsoport tagjai 2010.január 21-én bizonyítékokkal indokolták meg beadványukat Magyarkanizsa község elnöke leváltására. A KKT képviselők több mint egyharmada kérte, hogy Nyilas Mihályt mentsék fel elnöki tisztségéből, mert Magyarkanizsa Község polgárai nevében téves döntéseket hozott és fennáll a gyanú hogy a Község lakossága számára káros szerződéseket kötött meg. A vita során a DP által felsorakoztatott megcáfolhatatlan érveket a MK képviselői még dr. Körmöci László vajdasági képviselő is megpróbálták politikai színezetűvé tenni, de ellenérvek hiányában a beadványban felsoroltak hitelességét ily módon hivatalosan elismerte a Testület. A beadvány három témakör miatt kérte Nyilas Mihály leváltását:
1. Magyarkanizsa Főutcájának lezárásával, a lakossági petíciót figyelmen kívül hagyva engedélyezte, hogy a forgalom az iskolák, intézmények, templomok felé terelődjön, ezzel a diákok és polgárok biztonságát veszélyeztette és már több baleset is történt.
2. Nyilas úr a KKT képviselői és a lakosság jóváhagyása előtt kötötte meg a szerződést az osztrák Brantner céggel, aminek következtében a szemétkihordás ára az egész Község területén egyes használók, jogi személyek és vállalkozók esetében több mint 300 százalékkal emelkedett.
Mivel a törvény a kommunális szolgáltatások árának max. 8 százalékos emelését engedélyezi évente, aláírásával hatalmas anyagi kárt okozott község lakosainak az elkövetkező húsz évre, amely szerződés 40. szakaszában egy esetleges szerződésbontás és per esetén az elvesztett profit kártérítésére is kötelezte a Községet a Brantner javára (ami több millió eurós tétel is lehet.)
Nyilas úr szándékosan félrevezette a képviselőket és a polgárokat, amikor megígérte, hogy a vállalkozók 10,98 dináros árat fognak fizetni (ez most 32,43 dinár), valamint, hogy a polgárok 18 éves korig mentesülnek a kötelezettség alól, holott hónapokkal előtte jól tudta, hogy ilyen kitételek nem léteznek a közbeszerzési pályázaton nyertes cég szerződésében.
3. Az ellenzéki képviselőcsoport tagjai többször is felrótták Nyilas Mihálynak a községi vezetés túlméretezett fizetéseit, a KFT-k magas költségeit a Község adófizető polgárai terhére és a másfél éves időszakban meg nem valósult választási ígéretek betartását, ezért az elégedetlen polgárok kérésére a KCS tagjai kezdeményezték leváltását. Az Európai Magyarkanizsáért Képviselő cs. kérelemmel fordult a MK képviselőihez, hogy állítsanak másik elnököt és vezetőséget a Község élére – a leváltásról szóló beadványt azonban a MK tagjai egyhangúan elvetették.
Két üzenete van a magyarkanizsai KKT-nek benyújtott leváltási eljárásnak:
1. Az Európai Magyarkanizsáért képviselőcsoport sajnálatukat fejezik ki, hogy a MK képviselői Község polgárai érdekei helyett, a községi vezetés leváltása ellen szavaztak, ami nem meglepő az ellenzék számára, hiszen a beadványban szereplő hiányosságokat kizárólag a MK képviselői szavazták meg, így a tegnapi bizalmi szavazás egyértelműen bizonyította, hogy a vezetőséget és a MK-t terheli a teljes felelősség a Községben történtekért és a polgárok cserbenhagyásáért.
2. A többhónapos lakossági fórum sorozat és a tegnapi ülés záradékai igazolják Magyarkanizsa Község polgárainak, hogy érdekeik hatásos védelmét és jogaik tiszteletben tartását továbbra is, csak a DP Képviselőivel való minden szintű összefogás hozza meg Magyarkanizsa Községben, és ennek érdekében a DP minden törvényes lehetőséget kihasznál a polgárok jogai védelmére.
A KKT ülés utáni legnagyobb meglepetés a kispiaci Szarapka Ede a MK frakcióvezetőjének kijelentése az újvidéki TV-ben, ahol a beadványt a DP által koholt vádak marketing show-műsorának nevezte, holott épp ő volt az aki Kispiacon a polgárokat plakátokon buzdította a szemétkihordás fizetése ellen és egyedül ő szavazott a KKT-n a Brantner árjegyzéke ellen!

Magyarkanizsa, 2010. január 22.-én,
az európai Magyarkanizsáért képviselőcsoport tagjai.

Mosoly

Sikerült végképp nevetségessé tennie magát a DP-nek. Ez már tényleg rágalmazás, amit büntetni kellene. Ezzel csak annyit sikerült elérni, hogy végképp eltávolítsák maguktól a szavazópolgárokat, mert aki egy kicsit is követi a politikát, az tudja, ezek a vádak alaptalanok. Miféle bizonyítékokat emlegetnek? Talán azokat a bizonyítékokat kellene már elővenni, amelyek azt bizonyítják, hogy az előző vezetőség tagjai mennyit tettek zsebre a költségvetésből...