A Demokrata Párt községi képviselőinek közleménye - Helyesbítés
December 3-án hivatalos jelentést adott ki a magyarkanizsai önkormányzat a községi képviselő-testület legutóbbi üléséről.
Ebben az áll, hogy Szarapka Ede, a Magyar Koalíció képviselői csoportjának elnöke két kérdést intézett az ellenzékhez. Elsősorban az érdekelte, hogy a korábbi polgármester a magyarkanizsai folyami kikötő tervdokumentációjának kidolgozásáról milyen szerződést írt alá, és kinek fizetett érte négy és fél millió dinárt. A másik kérdés a Partner magyarkanizsai építő cégre vonatkozott, ez a vállalat ugyanis megkapta a pénzt a kivitelezésre, egyes munkákat azonban hiányosan végzett el, nem fejezett be, vagy el sem kezdett.
A hivatalos jelentést dr. Katkics Zoltán, a községi képviselő-testület elnöke írta alá. Akárcsak a december 5-én kiadott helyesbítést. Ez utóbbi arról értesíti az Info TV nézőit, valamint a Panda Rádió és a Szabadkai Rádió hallgatóit, hogy a hivatalos önkormányzati jelentés pontosításra szorul. Szarapka Ede ugyanis a korábbi beruházásokkal kapcsolatban feltett kérdésére nem az ellenzéktől és nem a korábbi polgármestertől kért választ, hanem a községi közigazgatási hivataltól, illetve a Magyarkanizsa Községi Településrendezési Közvállalattól.
A helyesbítésben az érintettek szíves elnézését kérik.
A Demokrata Párt községi képviselői azonban nem nézik el ezt a vélhetően szándékosan rosszindulatú csúsztatást. Ehelyett azt kérdik, miért volt szükség két teljes napra ahhoz, hogy a hivatalos jelentés készítői észrevegyék és beismerjék a tévedésüket. Ez idő alatt a félre-tájékoztatás többször is elhangzott az említett médiumokban.
Körmöci Károly-Köce, a Demokrata Párt községi képviselője a személyét ért elvtelen támadást visszautasítja, ugyanakkor felhívja a választópolgárok figyelmét arra, hogy mennyire hiteles az önkormányzati hivatalos tájékoztatás, ha saját magát helyesbítenie kell.
Tisztelettel kérjük az érintett médiumokat, valamint a község hivatalos honlapjának szerkesztőjét, hogy ezt a közleményt tegyék közzé.
Šef Odborničke grupe DS
ZA EVROPSKU KANJIŽU
Imre Kovač
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 656 olvasás















SRPSKI





