Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.

Archívum

MAGYARKANIZSA SAKKVÁROSBAJNOKSÁGA 2013 - 4-6 forduló eredményei

október 3-17.

A második játéknap után (október 10) Farkas Tibor kanizsai sakkozó vette át egyedül a vezetést a versenyen, eddig mindegyik partiját megnyerte és 1,5 pont előnyre tett szert az üldözőivel szemben. Az utolsó játéknap október 17-én lesz, ekkor lesz megtartva az utolsó 3 forduló.

XVI. NEMZETKÖZI ÉS VI. ŽELJKO NIKOLIĆ EMLÉKVERSENY BECSE

Igen tömegesre sikeredett a XVI. Becsei Nemzetközi Pionír Cselgáncstorna, amely egyben a VI. Željko Nikolić emlékverseny, mely egy tragikusan elhunyt Becsei pionír cselgáncsozó tiszteletére van megrendezve immár 6. éve.. A versenyen nem kevesebb mint10 ország (Szerbia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Oroszország, Románia, Bulgária, Montenegró, Horvátország és Bosznia Hercegovina) 51 klub csapatából 450 versenyző mérte össze erejét. A Magyarkanizsai Partizán judo klubot három versenyző képviselte. A nagyon erős mezőnyben a 2003-ban és később született fiúk korosztályában Ország Dávid a +55 kg-os súlycsoportban végig verve minden ellenfelét, az első helyen végzett és aranyérmet szerzett. Hasonló sikert ért el Gulyás Ádám a 66 kg-os súlycsoportban az 1999, 2000, 2001 és 2002-es korosztályban, aki egy vereséggel a tarsolyában ezüstérmet szerzett. Szintén ebben a korosztályban lépett tatamira 46 kg-ban Dávid Viktor Oromhegyesről, aki szintén szépen helytállt, de sajnos ő most lemaradt az éremről. A versenyzőket Kiss János edző kísérte el.

2013.október 6.

A HORGOSI ASZTALITENISZEZŐK ÚJABB SIKEREI

A közelmúltban lezajlott Vajdasági Asztalitenisz Bajnokságon a horgosi asztaliteniszezők is részt vettek és kiemelkedő sikereket értek el. Csapatversenyben I. helyezett lett a Sulyok- Piukovity - Sárkány-Miskolci ifjú kadet négyes.
Horgoson a Szüreti Napok keretein belül asztalitenisz tornát szerveztek a horgosi asztaliteniszezők, melyen a helybéli sportolókon kívül Csókáról, Újvidékről, Becséről és Romániából is részt vettek. A tornát a lányok mezőnyében Csikós Kata nyerte. A fiúk is nagyon szép eredménnyel dicsekedhetnek. Két második hely (Piukovity Martin és Miskolci Krisztián) és egy harmadik hely (Sulyok Ádám) került a horgosi gárda tarsolyába.
Gratulálunk nekik!

4. Nemzetközi Judo Torna

“BORSA OPEN”
MOSTAR 2013

Bosznia és Hercegovina

2013. Október 05-06-án, szombaton és vasárnap rendezték meg Bosznia és Hercegovinában a judo tornát ”BORSA OPEN ”Mostar 2013 néven, judo klub „Borsa” Mostar szervezésében. Ezen a versenyen két nap 780 versenyző, 63 klub (Horvátország, Szlovénia, Hollandia, Svédország, Szerbia, Crnagora, Makedónia, Bosznia és Hercegovina)ország vett részt. A „Partizan Magyarkanizsa – Orom – Oromhegyes” judo klub erre a versenyre 7 versenyzővel érkezett és a következő eredményeket érték el:

1. Tolić Stefan 22 kg első hely 2005 fiatalabb
2. Nagy Anett 52 kg első hely 2001-2002 korosztály
3. Vadász Anna 63 kg első hely junior korosztály
4. Szecsei Viktor 42 kg második hely 2001-2002
5. Szecsei Ádám 50 kg második hely kadet korosztály
6. Pörzsölt Ákos 30 kg   harmadik hely 2001-2002
7. Pörzsölt Krisztián 6o kg   nincs helyezés kadét korosztály

A versenyzőket elkisérték Vadász Károly edző.

Judo hírek - XXXII. ATOM KUPA-PAKS

2013. szeptember 28-29-én szombat, vasárnap Pakson rendezték meg az ”Atom Kupát” az Atomerőmű SE judo szakosztálya szervezésében. Ezen a versenyen két nap közel 600 versenyző vett részt. A „Partizan Magyarkanizsa – Orom – Oromhegyes” judo klub erre a versenyre 6 versenyzővel indult, első nap 4 és a második nap 2versenyzővel. A következő eredmények születtek:

1. Nagy Anett +49 kg második hely 2002 korosztály
2. Pörzsölt Ákos 29 kg második hely 2002 korosztály
3. Szecsei Viktor 41 kg második hely 2002 korosztály
4. Ország Dávid +55 kg harmadik hely 2003 korosztály
5. Szecsei Ádám 50 kg harmadik hely ifjúság (1996-1999) korosztály
6. Pörzsölt Krisztián 60 kg   nincs helyezés, sérülés végett nem tudta folytatni a küzdelmeket. (1996-1999) korosztály

A versenyzőket elkísérte az edző Vadász Károly és a segédedző Vadász Anna.

Sakk - KANIZSA VÁROSBAJNOKSÁG 2013

október 3-17.
Október 3-án 20 sakkozó részvételével megkezdődött Magyarkanizsa nyílt, egyéni sakkbajnoksága. A versenyen 10 kanizsai sakkozó mellett 5 törökkanizsai és 5 tiszaszentmiklósi sakkozó vesz részt. A verseny 9 fordulós, svájci rendszerű. A gondolkodási idő 30-30 perc. Az első 3 forduló október 3-án volt, 10-én újabb 3 forduló, majd 17-én az utolsó 3 forduló lesz megtartva. Az első játéknap után ketten vezetnek a táblázaton maximális 3 ponttal, Farkas Tibor és Tóth Kázmér kanizsai sakkozók.

SZABADKAI SAKKLIGA 2013 - 11. (utolsó) forduló (szeptember 29.)

A Potisje a 3. helyen végzett

Szeptember 29-én véget ért a szabadkai sakkliga, az utolsó, 11. fordulóban a kanizsai Potisje sakkcsapata hazai pályán 5:3-ra legyőzte Gunaras csapatát, és mivel a tornyosi csapat ismét kikapott, ezuttal a forduló rangadóján az Ada ellen, a kanizsai csapat megelőzte a tornyosiakat, és a 3. helyen végzett a táblázaton. A Penzioner csapata jövőre magasabb ligában, az Észak-bácskaiban játszik, a 2. helyezett Ada, és a kanizsai csapat is reménykedhet a továbbjutásban mivel a 2014-es évben nagy átszervezések lesznek a vajdasági ligákban. Hogy melyik csapat hol fog játszani az majd november elején dől el, amikor is véget ér a vajdasági II. liga.

A Népmese Napja Oromon

A felügyelőségi főosztály október havi munkaprogramja

A felügyelőségi főosztály október havi munkaprogramja

Értesítjük községünk lakosságát, hogy a felügyelőségi főosztály 2013. október hónap folyamán is folytatja a közterületek ellenőrzését.
Az ellenőrzésre a következő beosztás szerint kerül sor:

Felügyelőségi főosztály