Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


III. SZALMA ANDRÁS NEMZETKÖZI KÉZILABDA EMLÉKTORNA HORGOSON

A horgosi Partizan kézilabda klub szervezésében június 25.-én szombaton a helybeli Október 10. Általános Iskolában a klub megalapításának 55.-ik évfordulója jegyében zajlott le a III. Szalma András Nemzetközi Kézilabda Emléktorna.
A délelőtti órákban az alapító Szalma András sírjánál a klub küldöttsége és Szalma Gyula, Bandi bácsi fia helyezte el a megemlékezés virágait.

A délutáni megnyitón Röhrig Ottó, a klub elnöke korabeli dokumentumok alapján idézte fel a múlt század ötvenes éveinek eseményeit, amikor Horgoson is meghonosodott a kézilabdasport. Az elnök egyúttal elmondta, hogy a II. Szerb liga bácskai csoportjának bajnoka a cservenkai Crvenka csapata lett, a második helyen a Rusin gárdája végzett, a harmadik helyet pedig, minimális lemaradással a horgosi Partizan együttese szerezte meg. A vártnál gyengébb szereplés miatt a horgosiak a követező idényben szintén ebben a versenyfokozatban folytatják majd szereplésüket.
Az emléktorna népes közönségét elsőként Német Tamara helybeli modern táncos szórakoztatta.
A küzdelmeket a horgosi és a zentai lányok mérkőzése vezette be. A bemutató jellegű találkozón a zentai hölgyek felkészültebbeknek bizonyultak és megérdemelt győzelmet arattak. Az eredmény: 19: 5 Balla Kolos zentai edző csapatának javára. Ezt követően a zentai lányok a horgosi iskola fiúcsapatával szemben is diadalmaskodtak. Ennek a meccsnek az eredménye: 17: 8 lett.
A férfiak első találkozóján a házigazda horgosi csapat a vajdasági ligás törökkanizsai Obilić legénységével szemben az elsőtől az utolsó előtti percig vezetett, mégis vereséget szenvedett. Egy perccel a meccs befejezése előtt az eredmény 20:19 volt a Partizan javára. Ennél az állásnál a horgosiak elkapkodták támadásukat, meggondolatlanul ellőtték a labdát, az Obilić gárdája pedig azonnal kiegyenlített, s miután a horgosiak ismét könnyelműsködtek, újabb gólt kaptak és minimális 21:20 arányú vereséget szenvedtek.
A következő mérkőzésen a kunszentmiklósi Miklós együttese – megyei bajnok- bemutatta a kézilabdasport minden szépségét és meggyőző fölénnyel nyert a törökkanizsai gárdával szemben. Az eredmény: 26:17 a kiváló Miklós javára. A magyarországi csapat Pack és Virág látványos góljaival kápráztatta el a szurkolókat. Hasonló sorsra jutott a horgosi Partizan is, amely 29:21 arányú vereséget szenvedett az ötletes megoldásokat produkáló kunszentmiklósiaktól.
A díjátadás után a házigazda klub vezetősége köszönetet mondott a vendég együttesek képviselőinek, amiért elfogadták a meghívást és, amiért látványos, sportszerű küzdelemmel növelték a torna színvonalát.
Horgos

A Partizan KK. vezetősége

III. SZALMA ANDRÁS NEMZETKÖZI KÉZILABDA EMLÉKTORNA HORGOSON (26 kép) >>