Horgoson kevés út és járda építésére futja a helyi járulékból
A Horgosi Helyi Közösség Tanácsa március 4-én megtartott ülésén elfogadta zárszámadását. A helyi közösség bevétele tavaly 16 millió 252 ezer dinárt tett ki. A dolgozók keresetéből 8 és fél millió dinárral rendelkezhetett a helyi közösség, a földművesek mindösszesen 720 ezer dinárt, a vállalkozók pedig mintegy fél millió dinárt fizettek helyi járulék címén.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 40 olvasás
Magyarkanizsa ismét Bácskához tartozzon!
Tizenötről ötre csökkent a kommunális illetékek típusa. A Sétálóutcában minden este és éjszaka, szombaton és vasárnap pedig délután is tilos a közlekedés.
Magyarkanizsa község képviselő-testületének legújabb, március 2-án meghozott rendeletei.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 88 olvasás
Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke avatja fel Horgoson Szent István mellszobrát
Horgos Helyi Közösségének Tanácsa véglegesítette falunapi, szoboravató ünnepségének programját. A tanács március 12-én pénteken 10 órakor a Művelődési házban díszülést tart, amelyen megemlékeznek Horgos újbóli betelepítésének évfordulójáról. Ezt követően fél 11-kor a falu központjában dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke leleplezi Szent István mellszobrát.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 49 olvasás
Minden elsős - egy facsemete
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 20 olvasás
Az Új Kanizsai Újság legújabb számából

Indítvány a közigazgatási körzethatárok módosítására
A Községi Képviselő-testület XVII. üléséről
Időszakos forgalomkorlátozás a Fő utcán
Az önkormányzat és a Demokrata Párt sajtótájékoztatója
Horgásznak lenni nem könnyű dolog
A Testvériség SHE évi közgyűléséről
Rózsa Sándor és a betyárjai Magyarkanizsán
Múlt kedden este, a Dobó Tihamér Képtárban Szentesi Zöldi László író bemutatta és dedikálta legújabb – betyárokkal foglalkozó – könyvét.
A cikkeket az Új Kanizsai Újság 2010. március 4-ei számában olvashatják!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 5172 olvasás
III. Gyerekfesztivál
A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola harmadik alkalommal is megszervezi a Gyerekfesztivál elnevezésű nagyszabású rendezvényét, mely idén – először – nemzetközi szintű.
A III. Gyerekfesztivál időpontja: 2010. március 5-6-7. Az ünnepélyes megnyitó 2010. március 5-én 12 órakor lesz, a Zmaj épület tornatermében.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 61 olvasás
Magyarkanizsa önkormányzatának közleménye
Magyarkanizsa Község Tanácsának javaslatára Magyarkanizsa Község Képviselő-testülete (MA kedden) újfent kezdeményezte a közigazgatási körzetekről szóló kormányrendelet és a statisztikai területi egységek nevezéki rendszeréről szóló kormányrendelet módosítását. A dokumentumot, amely azt a kérelmet tartalmazza, hogy Magyarkanizsa község az észak-bácskai körzetbe nyerjen besorolást, a községi képviselő-testület nyújtja be a Szerb Köztársaság Kormányához.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 53 olvasás
F e l h í v á s
A községi felügyelőségi főosztály felhívja községünk lakosságát, hogy az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt fokozott figyelmet fordítsanak az utcai csapadékvíz-elvezető csatornák és átereszek karbantartására, a belvíz- és talajvízkárok megelőzése céljából.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 26 olvasás
Pálinkafesztivál
Vajdasági képviselők
Április 16-án, 17-én és 18-án tartják Gyulán a hagyományos pálinkafesztivált. A vajdasági pálinkafőzők évek óta jelentős sikereket érnek el a megmérettetésen, ezért felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a jelentkezési határidő március 12.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 30 olvasás
Amatőr törvény, profi büntetések
A magyarkanizsai horgászok évi közgyűléséről - Jutalom a horgásziskola nebulóinak – Együttműködési megállapodás a helyi és a csongrádi egyesületek között – Továbbra is szabad csónakból pecázni a Tiszán – Vagy vezetünk nyilvántartást a kifogott halakról, vagy nincs engedély
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 48 olvasás
Közelgő események
- Horgos település napjának ünnepi rendezvényei(Most)
- Diákkoncert(14 óra)
- A Biblia az angyalokról - Reisinger János előadása(1 nap)
- Március 15-ei megemlékezés(4 nap)
- Márciusi ifjak - Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom alkalmából(4 nap)
- A képzelet hatalma és a szavak ereje - dr. Magyar Lóránt előadása(7 nap)
- A hülyeség kora - dokumentumfilm(8 nap)
- Korszakok hangjai - Válogatás a zeneirodalom legszebb áriáiból, dalaiból(9 nap)
- Mankó - Magyarország művészettörénete(14 nap)
- EnAn (Kalamáris) együttes gyerekkoncertje(15 nap)
- A Tisza-art Nemzetközi Művésztelep 13. Téli Festőtáborának kiállítása(16 nap)
- A namíbiai Csontváz-parttól a Viktória vízesésig - Krusper Valéria élménybeszámolója Afrikáról(16 nap)
- INSANE zenekar Magyarkanizsán(17 nap)





Rákóczi Szövetség - Magyarkanizsa
SRPSKI
ENGLISH