| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.03.07.
Nők tárlata

2014. március 4-én nyílt meg a magyarkanizsai városháza előcsarnokában a Nők tárlata című hagyományos kiállítás, melyet minden évben a nőnap kapcsán állít össze a szervező, a Vajdasági Képzőművészeti Kör. A kiállítás megnyitóját szavalattal gazdagította Kecskés Takács Éva, Körmendi Gyöngyi és Pekla József, valamint az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület Cifraszűr Vegyeskara. A kiállítás Lackó Róbert, magyarkanizsai polgármester-helyettes ...

   2014.03.07.
IPA projekt: Tiszán át

Нemzetközi IPA projekt indul a Tiszán át címmel megfelelő kikötők, kísérőépületek kiépítésére a tiszai határátkelés megkönnyítésére. A projekt része a határőrök magyar nyelvtanulása is. Kanizsán már megkezdték az oktatást, melyen a többi érintett település határrendészeti tisztségviselőivel együtt összesen 60-an vesznek részt. Ők az új határátkelőhelyeken fognak szolgálatot teljesíteni.

Bővebben:

   2014.03.06.
Újabb tárgyalások a NIS és a gazdák között

Nem várt mértékű károkat okoztak a magyarkanizsai község területén azok a föld nyersanyagtartalékait feltérképező szeizmológiai kutatások, amelyeket a Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság (NIS) megbízásából az orosz Kalinyingrad-Geofizik cég és alvállalkozói végeznek. Közeledtek ugyan az álláspontok, ami a kártérítés mértékét illeti, de végleges megállapodás még nem született.

Bővebben: 

   2014.03.05.
Kispiaci és magyarkanizsai szavalók sikere

Törökkanizsán március 1-jén lezajlott a II. Mesélj rólam... vers- és prózamondó verseny. A zsűri, melynek tagja volt a magyarkanizsai rendező, Oláh Tamás is, tizenegy település 95 versmondóját hallgatta végig és választotta ki közülük a legjobbakat. Brindza Enikő 7. osztályos tanuló Kispiacról második helyezést ért el (Szebenyi Boglárka tanítványa), Faragó Tamás 2. osztályos Magyarkanizsáról (Major Valéria tanítványa) különdíjat kapott, Barát Dániel ...

   2014.03.05.
Általános iskolásaink helyesírási versenyen jártak

A hétvégén tartották meg a zentai Emlékiskolában a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Tisza menti körzeti vetélkedőjét, amelyen összesen harminc felsős általános iskolás diák mérte össze felkészültségét. Községünkből a következő versenyzők jutottak tovább az újvidéki tartományi döntőre: Sarnyai Zsófia (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, felkészítő: Detki Gyöngyi), Kenyeres Jázmin (Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, ...

   2014.03.05.
A Testvériség–Bratstvo Sporthorgász Egyesület évi közgyűlése

Február 22-én a protokolláris bevezetők után a megjelentek meghallgatták a tavalyi év munka- és pénzügyi jelentéseit valamint az ellenőrző bizottság jelentését. Az ismertetőkből kiderült, hogy 2013-ban az egyesület igen jól szerepelt a különböző horgászversenyeken. A 16 kupaverseny közül az úszós versenycsapat 8 alkalommal is dobogóra került, háromszor pedig a legfelső fokára, és 20 egyéni érmet is szereztek. A tavalyi kuttyogatóversenyeken a Stanković–Rakić ...

  1    ...    706    707    708    ...    720  
 
Keresés