| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2016.10.17.
Magyarkanizsán szétosztották a Magyarok Kenyeréből származó lisztet

A Magyarok Kenyere program keretében begyűjtött búzából őrölt lisztet osztották szét ma Magyarkanizsán. Az adományokért Oromhegyesről, Völgyesről, Velebitről és Adorjánról is érkeztek családok, valamint az Együtt Veled – Értünk Egyesületből és a Fénybárka napközi otthonból is.   

A lisztosztásra eljöttek a Szociális Védelmi Szolgáltató Központ által működtetett Bárka foglalkoztató napközi védencei is. A felajánlást nagy ...

   2016.10.11.
Kukoricafesztivál volt városunkban

Második évtizedébe lépett Magyarkanizsa egyik legjelentősebb hagyományőrző rendezvénye, a Kukoricafesztivál. Az esemény október 7-én este szőttes- és gyermekrajz-kiállítással, valamint táncházzal kezdődött.

Október 8-án, szombaton, a Városháza előtt már sokan várták a felvonulók érkezését. A XI. Kukoricafesztivált Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke nyitotta meg. Időközben a középiskola tangazdaságában megkezdődött a kukoricával ...

   2016.10.11.
Bio-e a bio?

Divatos lett a teljes kiőrlésű lisztek, a biotermékek keresése a boltok polcain, mert amellett, hogy módi így étkezni, megnyugtathatjuk magunkat, hogy tettünk valamit az egészségünkért. Ha azonban elolvassuk a címkéket, gyorsan rájövünk, hogy a diétás kekszünk csak nyomokban tartalmaz teljes értékű gabonát, annál több cukrot, ízfokozót, aromát, színezéket, és még olyan nyalánkság is fellelhető benne, mint például a guargumi, amit csak a Jóisten tudhat, mi ...

   2016.10.11.
Oromra került Szűz Mária szobra

Magyarkanizsa községben a múlt héten összesen három olyan szobrot avattak fel, mely a tavalyi, Oromhegyesen tartott Nemzetközi Fafaragó Táborban készült. Az Arany János iskolába, a magyarkanizsai temetőbe és végül szombaton az oromi templomba is került az Ulmus Egyesület által készített faragványokból. A táborban hazai és külföldi faragók vettek részt, és az oromi templomba kerülő szobor éppen egy magyarországi, budapesti művész, Kiss János keze munkáját ...

   2016.10.11.
Fejős Anna igazolta a válogatott kapitányának bizalmát

A Szerbiai Asztalitenisz-szövetség első A kategóriájú, egy héttel ezelőtti požegai tornáján elért sikere után, amikor is a serdülők mezőnyében megszerezte a harmadik helyet, Fejős Anna ezen a hétvégén is remekelt. A serdülő válogatott kapitányának meghívására indulhatott a szerbiai fürdővárosban megrendezett Serbian Junior & Cadet Open elnevezésű nyílt nemzetközi versenyen, amelyen 18 ország legjobbjai mérték össze tudásukat egyéniben, párosban és ...

   2016.10.11.
A martonosi templomban koncertezett Maczkó Mária

A martonosi Szűz Mária Neve római katolikus templomban koncertezett Maczkó Mária. Vajdaságot utazza körbe a Magyar Örökség-díjas népdalénekes. Mária-énekekkel lépett a templom padsorait teljesen megtöltő hívők elé a magyarországi népdalénekes. A magyarkanizsai József Attila Könyvtár horgosi fiókjának szervezésében a vendégművész több vajdasági településre is ellátogat. A közönség nagy tapssal köszönte meg a fellépést, amely méltó bevezetője volt ...

  1    ...    479    480    481    ...    710  
 
Keresés