| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2017.12.21.
Tartományi támogatás a halastó felújítására

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság halastavak kiépítésére és a már meglévők felújítására kiírt pályázatán az idén öt község járt sikerrel.

A 38 milliós összértékű támogatás révén mintegy 95 hektár területen újítják fel a vajdasági halastavakat, újak pedig mintegy 6,5 hektár területen épülnek majd – mondta Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár.

Hozzátette, ...

   2017.12.21.
A gyógyulás lehetősége bennünk rejlik

Időről időre olyan idegen szavak türemkednek be nyelvhasználatunkba, amik gyorsan befészkelik magukat a köztudatba, sokszor anélkül, hogy tisztában lennénk azok jelentésével. Ilyen az inzulinrezisztencia és a PCOS is. Dukai Rebeka 25 évesen jött rá, hogy valami nagy bajt jelez a teste. Igaz, előtte is érezte, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, illetve mint ahogy az lenni szokott, mindenre volt egy kibúvó magyarázat.

Amikor a mérleg nyelve száz fölé ...

   2017.12.21.
Félidejéhez érkezett a Karácsonyi Sakkverseny

Félidejéhez érkezett a magyarkanizsai Karácsonyi Sakkverseny. Hat forduló után Farkas Tibor nemzetközi mester vezet százszázalékos teljesítménnyel.

A két soron következő fordulóval a sakkozók túljutnak az idei, 15 fordulós hagyományos karácsonyi sakverseny félidején. A magyarkanizsai Potisje Sakk Klub szervezésében folyó verseny, amelyen 15 sakkozó vesz részt, december 7-én kezdődött és december 28-án fejeződik be.

Hetente két játéknapot ...

   2017.12.21.
A minőség számít!

Nemzetközi érvényű akkreditációt vett át december 15-én a Szerb Akkreditációs Testülettől a magyarkanizsai székhelyű Certop CO Kft. minőségtanúsítási cég, a budapesti Certop International Holding szerbiai tagja.

Az akkreditáció átadása kapcsán csütörtökön Szabadkán a Szerb Akkreditációs Testület és a Magyar Nemzeti Akkreditációs Hatóság együttműködési megállapodást írt alá. Devecz Miklós, főigazgató, Magyar Nemzeti Akkreditációs Hatóság, ...

   2017.12.21.
Hangokkal a hangért

A december 14-én hat órakor kezdődő jótékonysági rendezvényre már fél hatkor rengetegen igyekeztek Magyarkanizsán. Ekkora tömeget megmozgató esemény nincs mindennap, de előhozza az emberből a reményt, hogy a jó ügy érdekében igenis összefognak, és önzetlenül, segíteni akarással igyekeznek a helybeliek a Művészetek Házába.

Annál is inkább megható a történet, mert a jótékonysági estet a 2013-as magyarországi tehetségkutatóban is feltűnt énekespalánta, ...

   2017.12.21.
Még jobb malmozás Oromon!

Orom, Nagykikinda, Ópusztaszer, Hódmezővásárhely és Kiskunfélegyháza az Interreg IPA Magyarország–Szerbia pályázaton mintegy 500 ezer eurót nyert közösen. Ebből az oromiak 101 ezer eurót tudhatnak magukénak a Malmok útjai elnevezésű projektjükért. Ebből az összegből a malom és a már széles körben hódító Malomfesztivál még jobbá tételén dolgoznak. Hogy pontosan mire fordítják ezt a pénzt, arról Lékó Róbert, az oromi helyi közösség elnöke számolt ...

  1    ...    377    378    379    ...    704  
 
Keresés