| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2015.09.07.
Sikeres tanszer-segélyakció

A magyarkanizsai Segítsük egymást, Vajdaság! civil szervezet idén is sikeresen bonyolította le a tanfelszerelési akcióját. Budincsevity Angéla, a szervezett elnöke e kapcsán elmondta, hogy a támogatóknak és a pillepalackok gyűjtésében részt vevőknek köszönhetően Magyarkanizsa községben 31 gyermek részesült tanszercsomag-adományban. Összesen 61 gyerek kapott tanszereket.

A civil szervezet sikeresen pályázott a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási ...

   2015.06.26.
Július elsejétől interneten is rendelhető piaci áru

A magyarkanizsai Meta Terra civil szervezet tavasszal indította be Kanizsai Kosár elnevezésű akcióját, amelybe első lépésként a község mezőgazdasági kistermelőit kapcsolta be. Az akcióhoz csatlakozott termelők Kanizsai Kosár feliratú táblát kaptak, amit minden alkalommal kiállítanak termékeik mellé a piacon, amellyel egyúttal szavatolják, hogy csakis házi termesztésű, jó minőségű portékát árulnak.

Bővebben:

   2015.04.15.
Ajándékmellények a gyerekeknek a Rotarytól

Vadász Kávai Piroska, a magyarkanizsai Rotary Club titkára és Zdravko Knežević jelenlegi elnöke beszámoltak róla, hogy legutóbbi, húsvéti akciójuk során szép kivitelezésű és jó minőségű mellényeket ajándékoztak a község általános iskolásainak, illetve a nagycsaládoknak is juttattak erre az alkalomra összeállított élelmiszercsomagokat. Zdravko Knežević, a magyarkanizsai Rotary idei, soros elnöke elmondta, hogy a mellényeket a dunakeszi és a szegedi testvérklubok ...

   2015.04.14.
Gyalogtúra Magyarkanizsáról Oromhegyesre

Az I. zentai csata oromhegyesi Csákó-halmon lévő emlékhelyére szervezett április 11-én gyalogtúrát a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület. Összesen 45-en vágtak neki a csaknem 13 kilométeres távnak.

A túrázók a járáson, a hatalmas kiterjedésű pusztán keresztül gyalogoltak Magyarkanizsáról egészen Oromhegyesig. A távot, két pihenővel 3 óra alatt tették meg a kalandorok. Miután megtekintették az emlékhelyet, amelyet a túrázók többsége korábban ...

   2015.04.07.
Húsvéti gyerekszáj

Kispiacon már hatéves hagyománya van a kézműves foglalkozásoknak, amelyet a helyi Jókai Mór Művelődési Egyesület és az Október 10. Általános Iskola közösen szervez. Az idán mintegy ötven-hatvan gyermek vett részt a foglalkozásokon, ahol készültek papírvirágok, nyuszik, tojásokat díszítettek viasszal és szalvétatechnikával. Sárkány Dóra, az egyesület elnöke elmondta, hogy fontosak ezek a foglalkozások, nemcsak a gyerekek kézügyességének fejlesztése miatt, ...

   2015.04.02.
Tojást festettek a horgosi gyerekek

A hétvégén az Iringó Civil Szervezet és a Barka Kézimunka Kör kreatív húsvéti foglalkozást tartott kicsiknek és nagyoknak egyaránt az Ifjúsági Otthon nagytermében. A foglalkozáson mintegy harminc gyermek vett részt, akik gyöngyökkel, fonállal és festékkel díszíthették a kifújt tojásokat, az ügyesebbek pedig kipróbálhatták a hagyományos viaszos technikát is, ahol a vonalvezetéshez finom mozdulatokat igénylő írókával dolgozhattak. Horvát Hilda, a program ...

  1    ...    27    28    29    ...    32  
 
Keresés