| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2025.03.18.
Izgalmak már a nyitányon

A hétvégén útjára indul a labda a több mint hatvanöt éves múltra visszatekintő Tisza Menti Liga tavaszi idényében is. Már a nyitófordulóban sok izgalom várható, hiszen a hétvégén a táblázat első négy helyezettje egymás ellen lép pályára. A veretlenül őszi első moholi Bácska vasárnap a harmadik helyen álló Potisje vendége lesz a népkerti pályán, a második pozíciót elfoglaló oroszlámosi Slavija pedig a Horgost fogadja, amely már kilenc mérkőzés óta ...

   2025.03.18.
Segítség a magyarkanizsai lakóközösségek képviselőinek

A Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal Építésügyi Főosztálya tájékoztató előadást szervezett a helyi lakóközösségek számára, amelynek középpontjában a lakóközösségek nyilvántartásával és irányításával kapcsolatos tudnivalók álltak.
Az esemény célja az volt, hogy segítséget nyújtson a lakóközösségek képviselőinek az adminisztratív és jogi előírások jobb megértésében, valamint gyakorlati útmutatást adjon a hatékony működéshez, ...

   2025.03.18.
Virágzik a tavaszi hérics

A magyarkanizsai Járáson már március első napjaiban elkezdett virágozni a tavaszi hérics, melynek élénksárga virágai messziről felhívják magukra a figyelmet az éppen csak zöldülő legelőn. A koratavasz egyik első évelő virága kisebb-nagyobb bokrokban terem, egy-egy bokron akár 30-40 virág is nyílhat, egyik a másik után bontja ki szirmait.
Egykor a gyökerét gyűjtötték vizelethajtó és szívnyugtató hatóanyagai miatt. A tavaszi hérics szépségére utal ...

   2025.03.17.
Tóthfalu 1848/49-re emlékezett

Húsz évvel ezelőtt állították fel a faluban Vajdaság legnagyobb Turul-emlékművét. A Munkás Szent József templomban megtartott ünnepi műsorban az iskolások mellett a Csillagok zenekar tagjai és vendégelőadók is felléptek. Versekkel, énekkel és rövid előadással tisztelegtek a szabadságharc elesett áldozataira és az akkori történésekre.
Az eseményen jelen volt a helyi politikum, és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke is. Beszédében kiemelte, március ...

   2025.03.17.
1848-ra emlékeztek Oromon

Magyarkanizsa község több településén is megemlékeznek ezekben a napokban az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról. Oromon csütörtök délután tartottak megemlékezést, amelyen Erdélyi Olivér, Orom helyi közösségének tanácselnöke és Újvári Zsombor, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke mondott alkalmi beszédet.
A magyarság történelmében fordulópontot jelentő 1848/49-es forradalom és szabadságharc nemzeti identitásunk egyik alapköve, ...

 
Keresés

66. Kanizsai Írótábor

2018.09.24.

Fotó: Puskás Károly építészmérnök