|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A 16. nemzetközi judo versenyt 2014. március 02-án, vasárnap rendezte meg „Turija 2014” néven a Turija Judo Klub. A versenyen 251 versenyző, 40 klub, Románia, Horvátország és Szerbia csapatai vettek részt. A Partizan Magyarkanizsa-Orom-Oromhegyes Judo Klub erre a versenyre 13 versenyzővel érkezett, akik a következő eredményeket érték el:
|
|
A magyarkanizsai Testvériség Kajak Klub 2014. március 13-án (csütörtök) tisztújító közgyűlést tart a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény pincéjében 18.00 órai kezdettel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
|
|
Február 22-én a protokolláris bevezetők után a megjelentek meghallgatták a tavalyi év munka- és pénzügyi jelentéseit valamint az ellenőrző bizottság jelentését. Az ismertetőkből kiderült, hogy 2013-ban az egyesület igen jól szerepelt a különböző horgászversenyeken. A 16 kupaverseny közül az úszós versenycsapat 8 alkalommal is dobogóra került, háromszor pedig a legfelső fokára, és 20 egyéni érmet is szereztek. A tavalyi kuttyogatóversenyeken a Stanković–Rakić ... |
|
Március 2-án, vasárnap a magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokában rendezték meg az országos birkózó kupaverseny második fordulóját az idősebb pionírok korosztályában, melyen 10 súlycsoportban, 23 klub 90 birkózója lépett szőnyegre. A kupagyőztes a zombori Soko csapata lett, második helyen magyarkanizsai Potisje csapata végzett, míg a Fruškogorac csapata lett a harmadik.
Bővebben:
|
|
A terv szerint halad a magyarkanizsai Potisje felkészülése a bajnokság tavaszi folytatására. Minden játékos a vezetőség rendelkezésére áll, nincsenek sérültjeik, így Puniša Memedović vezetőedzőnek csak a szakmai munkára kell összpontosítania. Miloš Vidović klubelnök hangsúlyozta, hogy a vezetőség elégedett az első csapat tagjainak a hozzáállásával és munkájával.
Bővebben:
|
|
Március 1-jén 23 klub 92 versenyzőjének részvételével Szabadkán megtartották a szerbiai birkózókupa első versenyét a juniorok részére. A magyarkanizsai Potisje birkózói két aranyat és három bronzot nyertek, s ezzel a ranglista második helyén végeztek. Slejher László, a Potisje edzője elmondta, hogy a szabályváltozások nagyon kellettek már, és újra látványossá tették e sportágat, a szombati tornán pedig 4-5 fiatal kiemelkedett a mezőnyből.