| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A Lennék én a folyóvíz című produkcióval érkezett a kiskunhalasi Lyra Együttes Magyarkanizsára, a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Kiskunhalas és Magyarkanizsa közötti testvérvárosi szerződést 1967-ben kötötték, ennek emlékére most együtt ünnepelték ezt a jeles napot. A Lyra Együttes megzenésített versekkel lépett színpadra, klasszikus költők és mai költők verseit felhasználva - mondta Csorvási Zoltán, a kiskunhalasi ... |
|
|
Fergeteges koncertet adott Tóthfaluban Ákos. A sokoldalú művész először koncertezett Vajdaságban, ahol több mint két órán át szórakoztatta a közönséget. Ákos és zenekara a legújabb dalaikat hozták el, de néhány régebbi szerzemény is felcsendült.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a tóthfalusi futball pályán. 21 óra után pár perccel már Ákos és zenekara is a színpadon állt, akik egy fergeteges koncerttel örvendeztették meg a vajdasági közönséget.
Ákos ... |
|
|
Június 3-án, pénteken este nyitották meg a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban Sutus Pesti Emma kiállítását, melyre sokan voltak kíváncsiak. Az alkotóról és képeiről Losoncz Kelemen Emesétől hallhattunk, majd Szerda Árpád zenejátéka is kellemesebbé tette a megnyitót. Sutus Pesti Emma elmondta, hogy Magyarkanizsára egy nagyon frissen összeállított anyagot hozott.
– Olyannyira friss képanyagot hoztam ... |
|
|
Klamár Zoltán Örökségünk - Magyarkanizsai képeskönyv című alkotása második, bővített kiadásának bemutatójára került sor a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban.
A kötet a magyarkanizsai épített örökséget dolgozza fel, mindezt képekkel és az adott épület rövid történetével kiegészítve. A könyvben helyet kaptak mások mellett a helyi épületek, szobrok és keresztek, valamint a temetők is. A mostani kötetben zömében régi képeslapokon ... |
|
|
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény több év kihagyás után idén ismét megszervezte a színházi nevelési óráját a helybeli általános iskola hetedik osztályosai számára.
Az intézmény célja a színház és a színfalak mögötti munkák megismertetése. Oláh Tamás teatrológus vezetésével a diákok körbejárták a Művészetek Házát, megtekintették azokat a tereket, amelyeket általában a nézők, látogatók nem látnak, belestek ... |
|
|
Magyarkanizsa Község is csatlakozott a Posztolj verset az utcára! – felhíváshoz, melyet a költészet napja alkalmából szerveznek meg.
A gyerekek a község több településén is kihelyezték a számukra legkedvesebb verseket. A kezdeményezés évek óta nagy népszerűségnek örvend. Több száz verset állítottak ki. Horgoson a József Attila Könyvtár helyi részlege és a Művelődési Ház közösen szervezte meg az eseményt.
Horvát Hilda, ... |