|
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
A népi hagyományokkal és népművészettel ismerkedhettek meg a fiatalok a Horgos melletti Túrú tanyán szervezett néptánctáborban. A 11. alkalommal rendezett Gyermek, Ifjúsági és Néptánctáborban a fiatalok kézműves foglalkozásokon fejleszthették ügyességüket, és nyilazásban is kipróbálhatták magukat. A fiatalok a vidék táncainak megismerése mellett népi hagyományokat bemutató programokon is részt vettek. A tábor foglalkozásait vezető oktatók elmondták, a ... |
|
Az oromhegyesi Ulmus Egyesület július 12. és 16. között rendezi meg a nemzetközi fafaragótábort, amelynek résztvevői – Nick Ferenc, Baksics Tibor, Szalai Norbert, Bagi Rafael, Erdélyi István és Szemcsuk István fafaragómesterek – Törő György iparművész vezetésével további alkotásokkal gazdagítják a korábbi években elkészített és Oromhegyesen, illetve a magyarkanizsai községben elhelyezett fafaragványok tárházát. Az elképzelések szerint a táborban ... |
|
A III. Kanizsa Feszt szervezői idén – saját bevallásuk szerint – inkább a minőségre, mint a mennyiségre törekedtek. Éppen ezért a közönség július 1. és 4. között igazán színvonalas zenei koncerteken és más kísérőprogramokon vehetett részt a magyarkanizsai Tisza-parton.
Bővebben:
|
|
VII. NEMZETEK FŐZŐVERSENYE HATÁROK NÉLKÜL és a IV. POLGÁRMESTEREK ÉS POLITIKUSOK, KÉPVISELŐK FŐZŐVERSENYE
Bővebben:
|
|
Családi programokkal, művelődési műsorral és hagyományőrző kiállítással ünnepelték meg a martonosiak településük napját, június 27-ét.
A délelőtt folyamán sok érdekes játékkal és gyermekprogrammal készültek a legfiatalabbaknak, volt aszfaltrajzolás, lufifújás, testfestés, a focisták futballmérkőzéseket játszottak környékbeli csapatokkal, a falu központjában pedig a helyi tűzoltólánycsapat tartott bemutatót. László Zoltán, a tűzoltó-egyesület ... |
|
Groovehouse, Hősök, Ossian, Nevergreen, Aurora – hogy csak néhány nagyobb nevet említsünk azok közül a zenekarok közül, amelyek az elkövetkező napokban fellépnek a magyarkanizsai strandon a Kanizsafeszt keretében. A Tiszavirág kemping mától szombatig várja a fesztiválozni vágyókat dübörgő zenével, fesztiváli hangulattal, konfettiágyúval, tűzzsonglőrökkel. A legkisebbeket a Gyerektanya várja szórakoztató játékokkal, mint az élő csocsó vagy a nyolc méter ... |