| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2018.01.24.
Oláh Tamás a legjobb drámaíró

Megtartották a Vajdasági Magyar Drámaírók Versenyét az Újvidéki Színházban. A szerzőknek a Festmény és falióra a buszon cím alapján kellett drámát írniuk, az előadásokat pedig ez alkalommal is egy nap alatt kellet színpadra állítani. A versenyen Oláh Tamás, Csík Mónika és Toma Viktória voltak a drámaírók, akik közül a magyarkanizsai Oláh Tamást díjazta a zsűri. Kálló Béla, Döbrei Dénes és Sardar Tagirovsky pedig rendezőként mérték össze tudásukat.   ...

   2018.01.24.
Kultúránkat ünnepelve

Kilenc Kárpát-medencei település templomának egymásba fonódó harangjátékával és a Himnusz közös eléneklésével kezdődött meg a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepsége január 19-én este a zentai Művelődési Ház színháztermében. Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondott ünnepi köszöntőt.

A rendezvényen átadták ...

   2018.01.17.
Koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából

A Regionális Kreatív Műhely szervezésében január 21-én, vasárnap 18.00 órától koncert lesz az intézmény próbatermében - a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az érdeklődők két kamaraegyüttest hallhatnak, melyek élő, kortárs magyar zenét játszanak.
Sok a jelző, de a tartalomban egy biztos: ritka és valódi élményben lesz részük.

Mezei Szilárd Reeds & Vibes Trio,
Mezei Szilárd – brácsa, bőgő
Ivan Burka – vibrafon

   2018.01.10.
Volt egyszer egy szellemi köztársaság

Az oromhegyesi Faluház Alap kiadásában dokumentumgyűjtemény jelent meg az 1991/92-es béketiltakozásokról

Több jelentős évfordulóról emlékezett meg tavaly a vajdasági magyarság, de sajnos akadtak olyan jubileumok is, amelyekről különböző okok miatt nem esett említés. Ilyen volt az 1992-es oromhegyesi béketiltakozás évfordulója is. Huszonöt évvel ezelőtt ebben a faluban kezdődött el a vajdasági magyarság számára talán legfontosabb háborúellenes megmozdulás.

Akkoriban ...

   2018.01.10.
Behind the screens workshop Magyarkanizsán

Fényképezéssel, videofelvételezéssel, multimédiás eszközök használatával és feltörekvő informatikai technológiákkal kapcsolatos programot szerveztek a magyarkanizsai Ifjúsági Otthonban.

A Behind the screens – Workshop két témára elnevezésű foglalkozásokon mintegy ötven fiatal vett részt a község településeiről, illetve Zentáról, akiknek nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudásuk bővítésére is alkalmuk nyílt. A foglalkozásokat Muhi Kristóf, ...

   2018.01.05.
Bemutatták az Entrópiát

A Gondolat-Jel Társulat ősbemutatójára minden jegy elkelt napokkal korábban.

December 29-én este Magyarkanizsán tartotta a Gondolat-Jel Társulat Entrópia című drámajátékának ősbemutatóját, azt a darabot állította színpadra, amelynek szövege elnyerte a Szabadkai Népszínház 2017-es drámapályázatának fődíját.    

A Művészetek Háza kis színpadának minden ülőhelyét már előre lefoglalták az ősbemutatóra, amelyet a fiatal ...

  1    ...    123    124    125    ...    203  
 
Keresés